Kultúra

Ötvenhat emlékezete

Az ötvenhatos eseményeket feldolgozó tanórákkal, tárlatokkal, előadásokkal tisztelegnek a forradalom hősei előtt a Nemzeti Emlékezet Hetén a vásárhelyi Emlékpont Múzeumban.

A Nemzeti Emlékezet Hete célja, hogy a még köztünk élő ötvenhatosok és a megtorlás áldozatai beszámolhassanak a mögöttünk hagyott évtizedekről, napjaink nemzedéke pedig szembesülhessen a közelmúlttal – mondta el a hétfőn kezdődő két hetes rendezvénysorozat kapcsán Elek András, az Emlékpont szóvivője.

A programban több olyan előadás szerepel, melyeken egy-egy, kevésbé ismert eseményt járnak körül, de szó lesz a szegedi MEFESZ-ről, az egyetemi hallgatók ötvenhatos szerepéről, a magyar ügyről a világ figyelmét elterelő szuezi válságról, valamint a vásárhelyiek részvételéről is.

Október 23-án az Emlékpont kiállítása díjtalanul lesz látogatható. Az emlékhét ötvenhat hősei előtti főhajtással ér véget november 4-én a Nagy Imre sétányon.

A részletes program itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik