Kultúra

Színházi nyílt nap egyetemistáknak

Próbára tehetik saját színészi képességeiket és a Szegedi Nemzeti Színház máskor rejtve maradó zugaiba is bepillanthatnak azok, akik szerdán ellátogatnak a kulturális intézménynek a Szegedi Tudományegyetemmel közös nyílt napjára.

A délelőtti megnyitót követően verses villámcsődülettel emlékeznek a száz évvel ezelőtt született Weöres Sándorra, majd az érdeklődőket a társulat tagjai vezetik végig a kulisszák mögött, folyosókon, öltözőkön, hidakon, lépcsőkön, csupa olyan helyen, ahová néző nem teheti be a lábát – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Szegedi Nemzeti Színház  fotó: sajtolista.hu

A vendégek bemutatón csodálhatják meg a színház jelmezeit Papp Janó közreműködésével. Bodnár György főfodrász pedig önként jelentkezők segítségével megmutatja, miként készül el a színházi frizura. Mások színpadi sminket kaphatnak, szakemberek irányításával az érdeklődők helyzetgyakorlatokon, tánc- és beszédtechnika órákon, énekórán gyarapíthatják tudásukat. Burján Zsolt fővilágosító és Toronykőy Attila rendező azt is megmutatja, miként alakul ki egy előadás díszlete és látványvilága.

Szerdán kora délután a hallgatók szórakoztató, játékos vetélkedőn próbára tehetik színházi, zenei és filmes ismereteiket, az improvizációs helyzetgyakorlatok során pedig az is kiderül, az egyetemisták közöl ki lesz az, aki igazán színpadra termett. A nyílt nap programjából a színházi előadások sem hiányozhatnak: a Nagyszínházban a Szegedi Egyetemi Színház az Anne Rice története alapján készült Interjú a vámpírral című táncjátékot adja elő, a Kisszínházban Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című vígjátéka látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik