Kultúra

Zenei Világnap – Hatszáznál is több fellépő

zenehallgatas(430x286)(2).jpg (zenehallgatás, )
zenehallgatas(430x286)(2).jpg (zenehallgatás, )

Átadják Székesfehérvár zenei díjait.

A Vodafone Sportcentrum felújítása miatt idén a Videoton Oktatási Központban tartják a Zenei Világnap fehérvári programját jövő kedden 18 órától.

A hagyományokhoz hűen Székesfehérvár polgármestere átnyújtja a Fricsay Richárd Zenei Díjat, melyet olyan együttesek, előadóművészek, karnagyok, zenetanárok kaphatnak, akik kimagaslóan sokat tettek Székesfehérvár zenei életéért. Fricsay Richárd alezredes, zeneügyi igazgató az 1800-as évek végén érkezett Székesfehérvárra, és szervezte újjá a katonazenekart, amely az alapját képezte a későbbi Alba Regia Szimfonikus Zenekar létrejöttének.

Október 1. A zene világnapja

Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész javaslatára, az Unesco Nemzetközi Tanácsának döntése nyomán 1975 óta ünnepeljük a Zene Világnapját ezen a napon.

Kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október 1-jét a Zene Világnapjának nyilvánította. Azóta a világ minden pontján különös figyelmet szentelnek ezen a napon annak a csodának, amit zenének hívnak..

Ugyancsak a világnapon kerül sor az Év Kórusa díj, valamint dicsérő oklevelek átadására. A világnapon kívül jubileumi hangversenyekre is készül a város novemberben és decemberben, hiszen idén 100 éves az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, és ugyancsak 100 éves fennállását ünnepli a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola.

„Fesztiválhangulatot idéző, nagyszabású ünnepi hangversenyre készülünk, hogy örömet szerezzünk a fellépőknek és a közönségnek, azaz összesen mintegy 1200 főnek. Népszerű dallamokat és improvizatív, a közönséget is bevonó elemeket egyaránt játszunk, hiszen óriási élményt nyújt a találkozás és a közös muzsikálás. Székesfehérvár összes felnőtt, ifjúsági- és gyermekkórusa szerepel, idén a fellépők száma meghaladja a 600 főt” – nyilatkozta Kneifel Imre, az Alba Regia Vegyeskar karnagya.

Fotó: ÖKK

Sokféle zenével, például szimfonikus jellegű, Szent Istvánnal kapcsolatos művekkel, népdal-feldolgozásokkal, magyar és külföldi népdalokkal egyaránt találkozhat a közönség. Megemlékeznek a 200 évvel ezelőtt született Verdiről, illetve Bárdos Lajos zeneszerzőről, karnagyról és zenetudósról, aki október 1-jén született.

Az ünnepi hangverseny sikeres lebonyolításának hátterét a Vörösmarty Színház biztosítja. „A Zenei Világnap székesfehérvári programja országos szinten is kiemelkedő rendezvénynek számít. Minden eddiginél több, körülbelül 650 fő működik közre az eseményen.” – hangsúlyozta Varga Andrea, a teátrum zenekari titkára.  Elmondta: szervezés szempontjából a Videoton Oktatási Központban számos kihívással kell megküzdeniük, de bíznak a rendezvény sikerében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik