Kultúra

Bor, zene, nyárzáró Győrben! Szemezgessen a programokból!

A győri fesztivál kavalkád idei legnagyobb durranásának ezúttal is a bornapok rendezvénysorozata ígérkezik. Összegyűjtöttük, mi minden vár a megyeszékhelyre látogatókra ezen a hétvégén.

A standok már szerda délután teljes készültségben várták, hogy polcaik megteljenek finom borokkal, sajtokkal vagy éppen ízletes húskészítményekkel. A Széchenyi téren dolgozó szakemberek munkája egyértelműen jelzi, hogy a 2013-as szezonban is a Győri Bornapok, Bor-, Borlovag-, és Gasztronómiai Fesztivál lesz a nyár egyik fő attrakciója, mely ezúttal is ezreket vonz a város szívébe. „Nagyon sokat készültünk a rendezvényre, már hónapokkal ezelőtt belevágtunk a háttérmunkákba, hogy a finom, magyar borok mellett, neves, hazai fellépőkkel szolgáljunk a győrieknek és a városba látogató vendégeknek. Reméljük, a hatás nem marad el!” – árulta el a Győr24-nek Téglás Szabolcs, a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont projektvezetője.

Programok:

Augusztus 22. csütörtök

16.00 óra Borkóstoló, gasztronómia
17.30 óra Borlovagrendek felvonulás a Marching Jazz Band kíséretével(Városháza – Baross utca – Kazinczy utca – Széchenyi tér)
18.00 óra A VI. Győri Bornapok, Bor-, Borlovag és Gasztronómiai Fesztivál megnyitója Beszédet mond: Borkai Zsolt, polgármester
18.15 óra Papa Jazz Seven koncertje
19.30 óra Vivat Bacchus Énekegyüttes
21.00 óra „Párizs ege alatt” – Bardóczy Attila és Orosz Zoltán harmonikaművész francia sanzonestje – Koncert a Párizsi Nemzetközi Sanzonverseny győzteseivel

Augusztus 23. péntek

11.00 óra „Győr Város Bora” választás – La Maréda étterem
14.00-18.00 óra „Fesztivál Bora” választás – Esterházy-palota
16.00 óra Borkóstoló, gasztronómia
17.00 óra Mrs. Columbo
19.00 óra Trio Funk
21.00 óra Gájer Bálint és a Group ‘n’ Swing
22.00 óra Borászok éjszakája – Zichy-palota

Borászok Éjszakája kivételes alkalmat kínál arra, hogy a Győri Bornapok borászaival nyugodt és kivételes környezetben találkozhassanak a borkultúra iránt érdeklődők. A jazz zenével kísért est során a bemutatkozó pincészetek legkiválóbbnak tartott „zászlós borukat” különleges borkorcsolyák társaságában kínálják a résztvevőknek.

Belépőjegy: 3.500 Ft (a belépőjegy ára 1 db kóstoló pohár árát tartalmazza)

Augusztus 24. szombat

16.00 órától Borkóstoló, gasztronómia
16.45 óra Borlovag rendi felvonulás a Rába Fúvószenekar és a Pázmándfalui Mazsorett csoport részvételével (Rába Hotel – Baross utca – Kazinczy utca – Széchenyi tér)
17.00 óra Európai Borlovagrend Győri Legátusának avatási ünnepsége a Loyolai Szent Ignác bencés templomban
18.00 óra Borra-Való
19.30 óra Vasvári Pál – World Music Orchestra
21.00 óra Nyárzáró koncert – THE STRAITS helyszín: Városház tér – Szent István út

Augusztus 25. vasárnap

10.00 órától Borkóstoló, gasztronómia
11.00 óra Buborék együttes koncertje gyerekeknek
16.00 óra Majsai Gábor és zenekara
17.30 óra Harmonia Garden – „Orient Express”
20.30 óra Molnár Dixieland Band

DONGAVERDÁK JÁTÉKPARK

Ezek a hordókból készült, kézzel-lábbal hajtott rendkívül ötletes járművek és játékok teljesen újszerűek és egyediek, egyben az újrahasznosítás remek példái is. A Győri Bornapokon szombaton 15-20 óráig, valamint vasárnap 10-13 és 15-20 óráig lehet kipróbálni a különleges játékokat.

 

A bornapokat a hagyományokhoz híven a Terményáldás egészíti ki.

A Terményáldás a régió nagy múltú kertészeti kiállítása és kulturális rendezvénye. A természeti termékenység iránti hála és a munka tisztelete hívta életre a föld terméseinek e szemléjét, amelyet az ünnephez kapcsolódó programok tesznek teljessé. Ökomenikus szertartás keretében kerül sor a termények megáldására, a hálaadásra. Immár hagyományosan a Friends Big Band koncertjével kezdődik a kulturális rendezvénysorozat.

A Terményáldáson számos termelő és kiállító mutatja be válogatott portékáját, többek között kertészetek, zöldség-gyümölcs termesztők és feldolgozók, bio-termelők, pékségek, virágkötők.

Augusztus 24., Szombat

10.00 Megnyitó ünnepség Köszöntőt mond: Simon Róbert Balázs, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere
„A Föld megteremtette gyümölcseit” – Ünnepi hálaadás
A termények megáldása ökumenikus szertartás keretében

10.30 Friends Big Band
14.00 Folkish zenekar
15.30 Lobo Latino
17.00 KoolTimes

Augusztus 25., Vasárnap

9.30 Gyógynövénytúra Győr-Gyirmóton Takács Ferenc gyógynövényszakértő vezetésével

Takács Ferenc kertészmérnök, gyógynövényszakértő szakvezetésével tartott gyógynövénytúrákon a hagyományos gyógyításhoz használható növényekkel, azok termőhelyeivel és kíméletes gyűjtésével ismerteti meg az érdeklődőket.

Részvételi díj: 500 Ft/fő

Bővebb információ és jelentkezés: www.gyogynovenyturak.hu oldalon

10.00 Kis-Hétrét zenekar műsora gyerekeknek és felnőtteknek
14.00 Arrabona Ensemble
15.00 Cserefa együttes
15.00 Takács Ferenc gyógynövény ismereti előadása, az évszak növényeinek felhasználásáról
Helyszín: Múzeumház, Bécsi kapu tér 4.
16.00 Ételszobrászat

Pavlicsek Csaba világbajnoki ezüstérmes ételszobrász bemutatója

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik