Kultúra

Így jártam apátokkal

Az Így jártam anyátokkal egyik készítője nem zárta ki, hogy a vígjátéksorozat a közeljövőben testvérsorozatot kaphat.

Carter Bays, az Így jártam anyátokkal címet viselő romantikus komédia egyik alkotója a napokban beszélt a szeptemberben rajtoló 9. évadról, amely a népszerű sorozat utolsó évada is lesz egyben.

Bays sok más mellett azt is elmondta, hogy lát fantáziát egy esetleges testvérsorozatban (spin-offban), amely amolyan párkapcsolati komédia lehetne, tehát Ted történetével szemben nem a társkeresésre, hanem már egy kapcsolat történéseire koncentrálna.


Fotó: CBS

Néhány évvel ezelőtt már szó volt róla, hogy a sorozat kaphat egy oldalhajtást, amit akkor viccesen Így jártam apátokkalnak neveztek és nem Ted, hanem a már nem is olyan titokzatos jövendőbelije állt volna a középpontban. Az új információk alapján azonban sokkal valószínűbb, hogy a sorozat valamelyik szerelmespárja kaphat önálló sorozatot.

A sorozat színészei közül egyébként éppen a mostanában legfelkapottabbnak tekinthető Jason Segel (Marshall) van legkevésbé betáblázva, ő az utóbbi időben több romantikus vígjátékban is feltűnt, de egyelőre csak egy film van bejegyezve hivatalosan a „határidőnaplójába”. A sorozatban Lilyt, vagyis Marshall feleségét alakító Allyson Hannigan pedig még nála is szabadabb, hiszen nincs leszerződve egy filmbe sem – így nem lehetetlen, hogy az ő történetükkel élne tovább a széria.

Persze van más opció is.

A közvélemény Tedet (Josh Radnor) „kilőtte” a spin-offból, így már csak a Robint alakító Cobie Smulders és Barney, vagyis Neill Patrick Harris maradt a lehetőségek közt. Előbbi azonban igen elfoglalt lesz a közeljövőben, hiszen megragadni látszik a Marvel filmes univerzumában. A Bosszúállók után, az Amerika kapitány 2-ben, a Bosszúállók 2-ben és a Bosszúállók mozifilmre épülő sorozatban a Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D.-ben is felveszi Maria Hill karakterét.

Egyelőre inkább csak találgathatunk a folytatással kapcsolatban, ahogy az sem lehetetlen, hogy Carter Bays elejtett mondatai épp azt a célt szolgálják, hogy a premier előtt pörögjenek egy kicsit a médiában az Így jártam anyátokkal-témára épített cikkek. Sikerült neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik