Kultúra

Ennél betegebb sorozattervről még nem hallottunk

Óz (óz, )
Óz (óz, )

A CBS az Óz, a csodák csodája, a SyFy pedig az Óz, a nagy varázsló alapján készítene sorozatot, de persze ezen sorozatok csak nyomokban emlékeztetnek majd minket az eredeti történetre.

Egy New York-i kórházban zajlószappanopera szereplői lesznek az Óz, a csodák csodája című regényből ismert karakterek, úgymint Dorothy, a Madárijesztő, a Bádogember meg a Gyáva Oroszlán és persze a boszorkányokat ki ne hagyjuk, de hogy pontosan hogyan kerül ez megvalósításra az egyelőre rejtély. A sorozatot egyébként az amerikai CBS csatorna akarja tető alá hozni.

Carl Beverly és Sarah Timberman, a TV2-n látható Sherlock és Watson producerei dolgoznak a projekten, ami első hallásra sokkal betegebb, mint a SyFy „fiú Dorothyval” elképzelt időutazós, szintén az Óz, a csodák csodájára építő sorozatterve.

Pedig az sem kutya, hiszen az Óz név ez esetben nem egy varázslót takar, hanem egy jövőbeni birodalmat, amelybe belecsöppen a jelen nagy harcosa, hogy felszabadítsa a népet az őket igába hajtó gonosz varázsló uralma alól.
Ő persze nem Dorothy lesz hanem annak reinkarnációja egy fiú, akit ráadásul hárman is segítenek: Szívtelen, Agyatlan és Gyáva.

A sorozatot Timur Bekmambetov, a Wanted, az Abraham Lincoln: Vámpírvadász illetve a Nappali és Éjszakai őrség alkotója dirigálhatja majd le.

A SyFy egyébként 2007-ben már próbálkozott egy Óz-minisorozattal, ebben Zooey Deschanel játszotta Dorothy karakterét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik