Kultúra

Fesztivált kap az egyik legédesebb magyar specialitás

kürtőskalács (kürtőskalács, )
kürtőskalács (kürtőskalács, )

Faszénen vagy olajban sütött, hagyományos vagy többféle ízesítésű mellett számos különleges kürtőskalács mutatkozik be október 11. és 13. között Budapesten az első Kürtőskalács fesztiválon.

A Városháza parkban hagyományteremtő szándékkal tartandó eseményen végtelen számú ízvariációban és különböző méretben lesz kapható majd a hungarikumnak számító édesség, ezen kívül olyan különlegességek is bemutatkoznak majd, mint a kürtőskrémes, a kürtőskarika és a kürtőscsapágy.

A program elsődleges célja, hogy népszerűsítse a magyar édességet és hagyományos készítési módját szélesebb körben is megismertesse – olvasható a szervezők közleményében. A gasztronómiai élvezetek mellett a háromnapos programon a gyerekeket bábszínházi előadásokkal és bűvészbemutatókkal várják, a Székelyföldi Legendárium interaktív társasjátékán pedig életnagyságú bábukkal játszva ismerhetik meg a csemegéhez fűződő legendát az érdeklődők.

A fesztivál csúcspontjaként az előzetesen regisztrálók maguk készíthetik el kalácsaikat, valamint a tervek szerint felállítják az egyszerre történő kürtőskalácssütés rekordját is 50 önként jelentkező család részvételével.

Nemcsak ehető, de zenei csemegékkel is készülnek a szervezők: a színpadon fellép az Indygo zenekar, a Sugarloaf és a Heaven Street Seven, valamint Csobot Adél, Antal Timi, Baricz Gergő és a Keresztes Ildikó Band is. A fesztivált 13-án a Hot Jazz Band és a Balkán Fanatik koncertje zárja.

A kürtőskalács jellegzetes erdélyi specialitás, a magyar gasztronómia egyik különlegessége, amelyet Székelyföldön a régi időkben esküvők, egyházi ünnepek, keresztelők és vendégek fogadásakor készítettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik