Kultúra

Ezek a sorozatok kapnak idén kistestvért

Nemcsak a filmiparra igaz a kreativitás hiánya, a tévében is egyre kevesebb az új ötlet. 2013-at például nyugodtan nevezhetjük az ötlettelenség évének, hiszen több jól bejáratott sorozat is spin-offot, vagyis testvérsorozatot kap.

Mostanság egyre nagyobb divat lett egy sorozatos mellékszálból új sorozatot, úgynevezett spin-offot építeni, ezért van nekünk 3 féle CS I ilyen-olyan Helyszínelők-ünk, meg ezért is próbálkoznak egy oldalhajtásból (NCIS: Los Angeles) még egy oldalhajtást leválasztani, ami az NCIS: Red címre hallgatott volna, de szerencsére megbukott még a műsorra kerülése előtt. A The Finder, vagyis a Csont nélkül című Dr. Csont spin-off pedig egy 13 részes évad erejéig élt, de a készítők nem adják fel, ugyanis ebben az évben is változatlanul jönnek az ilyen oldalhajtás-sorozatok és tervek.

The Originals (Vámpírnaplók spin-off)

Az idén 5 esztendős Vámpírnaplók elsősorban az Alkonyathoz hasonló filmeket szeretők kedvencévé nőtte ki magát (A True Blood ennél jóval bevállalósabb), így a The CW amerikai csatorna műsorkínálatába tökéletesen beleillik. Szerintem a készítők sokkal jobban jártak volna azzal, ha inkább már meglévő sorozatukra fordítják az energiájukat.

Chicago P.D. (Lángoló Chicago spin-off)

Dick Wolf a Law & Order (Különleges ügyosztály) sorozatokkal már megmutatta, hogy egyik legnagyobb tehetsége ahhoz van, hogy semmilyen sorozatokat tartson évtizedekig a tévéképernyőn. A Lángoló Chicago tűzoltós sorozat révén ezzel szemben unikum a jelen televíziózásában, de hogy egy újabb rendőrös sorozatra mi szükség volt, azt talán ő sem tudná megmagyarázni.

Once Upon a Time: In Wonderland (Egyszer volt, hol nem volt spin-off)

Az Egyszer volt, hol nem volt című sorozat első évada után a legtöbben elismerően nyilatkoztak arról, ahogy az ex-Lostos alkotók, megbabrálva egy kicsit a Disney-történeteket, összehozták a mese- és a valós világot. A második évadra azonban már eléggé elfáradt a sorozat, így érthetetlen, hogy miért nem inkább annak a helyes útra terelésével foglalkoznak – még úgy is, hogy az előzetes alapján nem lesz rossz az új sztori. Az új sorozat egyébként Alice Csodaországában fog játszódni.

Cím nélküli Totál szívás spin-off

A jelenkor egyik legjobb drámája a Breaking Bad (ami valami érthetetlen okból Totál szívás címen ismert nálunk), amit szerencsére a kritikusok és a különféle szobrocskákat odaítélők is észrevettek (de a tévénéző közösség is, hiszen az imdb-n 9,4-es átlagot tudhat magáénak). A sorozat egyik legviccesebb karaktere Saul Goodman, aki tulajdonképpen az ördög ügyvédje. A Bob Odenkirk által alakított karakternek a Breaking Bad forgatókönyvírója, Peter Gould írna önálló történetet. Ez – a többivel ellentétben – egyáltalán nem hangzik rosszul.

Cím nélküli Odaát spin-off

A múlt heti Comic Con képregény (és most már televíziós) fesztiválon jelentette be Bob Singer, a sorozat alkotója, hogy a kilencedik évad huszadik része táján feltűnik majd a sorozatban egy új karakter, aki a következő televíziós évadban már önálló sorozatot kap.

Cím nélküli Dexter spin-off

Az itt felsorolt sorozatok közül talán a Dextert kell a legkevésbé bemutatni az olvasónak. A sorozatgyilkosokat ölő sorozatgyilkos napjaink egyik leginkább témát szolgáltató sorozata – ami nem mellesleg idén futja az USA-ban az utolsó szezonját. A készítők állítólag azzal kárpótolnák a rajongókat, hogy a közeljövőben valamelyik, a sorozatban látott karakter önálló sorozatot kapna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik