Kultúra

5 tévésorozat, amit visszasírunk

Vannak olyan televíziós szériák, amelyek alapjaiban változtatták meg a televíziózás világát, vagy történetük, vagy hírhedt karaktereik miatt. Ilyen a nemrég feltámasztott Dallas és ilyen az immár 25 éve képernyőn lévő Simpson család is. A legtöbb ilyen sorozat azonban már véget ért, mi pedig utánanéztünk, melyik tévéműsor hiányozhat a legjobban a nézőknek.

Jóbarátok

A Friends, vagyis a Jóbarátok 10 éven keresztül szórakoztatta a világot, míg végül 2004-ben végleg letették a lantot. Évről évre felmerül az esetleges folytatás lehetősége, hogy aztán pár nap múlva érkezzen a hivatalos cáfolat. A színészek egy része egyébként benne lenne a folytatásban, legutóbb például Matthew Perry nyilatkozta, hogy ha tehetné, időt utazna, csak hogy lebeszélje a többieket a sorozat befejezéséről.

Egy rém rendes család

Talán kevesen tudják, hogy a chicagói család nem is olyan átlagos hétköznapjait bemutató szitkom főcímdalát maga Frank Sinatra énekli. Tényleg. A sorozat 11 év után 1997-ben ért véget sokak bánatára, de az eleinte egydimenziós amerikainak titulált Bundy-család örökre beírta magát a televíziózás történelemkönyvébe. Azóta több ország is megpróbálta megcsinálni a maga Egy rém rendes családját, de természetesen egy sem ért a nagy előd nyomába.

X-akták

Fox Mulder és Dana Scully 9 éven át hódított a televízióban, még végül 2002-ben lekerültek a képernyőről. Bár azóta is minden évben felmerül a pletyka, hogy újra képernyőre kerül az idén 20 éves sorozat (akárcsak az, hogy a sorozat két főszereplője a való életben egy pár), a televíziós búcsút csak egy mozifilm követte 2008-ban. A rajongók azonban még mindig nem adták fel és reménykednek benne, hogy idővel előássa valaki az X-aktákat.

Twin Peaks

Mark Frost és David Lynch sorozata mindössze két évadosra íródott, de ez idő alatt is olyat tett le az asztalra, hogy azóta sem talált utódra. Laura Palmer meggyilkolásának története a mai napig előkerül, mint etalon bármilyen bűnügyi sorozatról is beszélünk. Mint a fenti sorozatoknál is, az újragondolás, a folytatás lehetősége évről-évre az egyik legfelkapottabb sorozatos téma, de egyelőre nem sok esély van arra, hogy még egyszer átérezzük azt a hangulatot. Vagy mégis? M. Night Shyamalan, a Hatodik érzék készítőjének 2014-ben érkező Wayward Pines című sorozata sokak szerint a Twin Peaks méltó utódja lehet.

Lost

A televíziózás egyik legnagyobb mérföldköve, amelynél jobban talán még egy sorozat sem osztotta meg az embereket. A hat évadot megélt misztikus dráma titka nem csak a történet, hanem a karakterek voltak, a közvélemény szerint sorozat azelőtt és azóta sem még sosem építette fel ilyen jól a karaktereit. A sorozat 2010-ben ért véget, de talán már a finálét követő napon beindultak a rajongók petíciói, amelyek a folytatásért kiáltottak. Folytatás valószínűleg nem lesz, ahogy mozifilm sem, de egy spin-offot (testvérsorozatot) sokan el tudnánk képzelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik