Kultúra

Szegeden is lesznek Mozinet-Művész Filmnapok

mozi(960x640)(1).jpg (mozi, )
mozi(960x640)(1).jpg (mozi, )

A budapesti Művész mozin kívül idén kilenc vidéki város – közöttük Szeged – artmozijában is láthatja majd a közönség a Mozinet-Művész Filmnapok vetítéseit július 19. és 21. között.

A harmadik alkalommal megrendezendő vetítéssorozathoz a Mozinet filmforgalmazó tájékoztatása szerint idén Békéscsaba, Debrecen, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok és Szombathely artmozijai is csatlakoznak, továbbá a legtöbb film a UPC videotárban is megtekinthető lesz.

A műsor összeállításának módja nem változott: ezen a nyáron is az elmúlt években a nagy nemzetközi filmfesztiválokon sikerrel szerepelt, ám moziban már nem vetített alkotásokból válogattak a szervezők. Így a közönség újra láthatja Cannes (Polisse), Berlin (Nővér), Velence (A tenger törvénye), Locarno (Semmit magamról) vagy éppen a budapesti Titanic (Hasta La Vista) díjnyertes filmjeit.

A különleges és feszült hangulatú művek (A messzi dél vadjai, Bikanyak, Revans) mellett lesznek könnyedebb, romantikus alkotások (Tango Libre – Szabad a tánc, Szerelem a hatodikon), illetve a kortárs német film (Együtt az ég alatt, Néma csönd) és a román újhullám képviselői (Sporthorgászat, Mindenki a mennybe megy) is részei a programnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik