Kultúra

Ez lehet 2014 legjobb sorozata

Sorozatgyilkos-krimi. Két idősík. Két kiváló színész. Megvettek kilóra.

A legtöbb filmrajongó általában képben van azzal kapcsolatban, hogy a következő év mely filmjeinek illik majd nagyobb figyelmet szentelni, s ez a sorozatvilágban sem működik másképp. A különbség az, hogy míg a filmezésnek, mozizásnak megvan a maga kultúrája, addig a sorozatnézés hazánkban inkább csak a mostohagyerek szerepét tölti be. Ennek persze több oka is van, az egyik, hogy kevés kivételtől eltekintve a hazai televíziós csatornák általában gyenge – procedurális – sorozatokat vesznek meg külföldről, azt is jó pár hónap vagy év késéssel a külföldi premier után kezdik el vetíteni, szemben például a mozis premierekkel – igaz, mostanság ezzel sem állunk túl jól.

Szóval hiába a rengeteg kiváló brit és amerikai sorozat, nekünk legtöbbször az jut, ami olcsó. Az is pocsék szinkronnal és rossz időpontban, na de nem keseregni akarok. Az egészből csak azt akartam kihozni, hogy ha esetleg valaki nem is követi árgus szemekkel a sorozatvilágot, de esetleg elég nagy filmrajongó, akkor annak biztosan be fog jönni az HBO jövőre érkező sorozata, amely a True Detective címet viseli.

A történet 1995 és 2012 között, két idősíkon játszódik, és két nyomozóról szól, akik ugyanazt a Lousianában tevékenykedő sorozatgyilkost akarják elkapni, majd az útjaik egyszer csak keresztezik egymást. Nem hangzik rosszul, ugye? És akkor most jön a lényeg: a nyolcrészes sorozat főszerepeiben Hollywood két csillaga: Matthew McConaughey és Woody Harrelson látható majd. Előbbi a Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt, az Excsajok szelleme vagy Az igazság ára című filmekből, utóbbi pedig az Ilyen a boksz, a Hét élet, a Kőkemény Minnesota, a Nem vénnek való vidék és a Zombieland című filmekből lehet ismerős.

A mellékszerepekben is ismerős színészek tűnnek fel, hiszen Kevin Dunn és Michelle Monaghan neve is ér valamit Hollywoodban – így hát ezt a stábot és a sztorit elnézve a True Detective könnyen a jövő év legnagyobb tévés durranása lehet.

A forgatókönyvért egyébként Nic Pizzolatto (a The Killing egyik írója) felel, a rendezői székben pedig Cary Fukunaga, a Jane Eyre rendezője foglal helyet. Amennyiben valóban sikeres lesz a sorozat, akkor az HBO hasonló felépítésben, de új karakterekkel és történettel folytatná a további évadot, évadokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik