Kultúra

Ingyen strandolhat az ország

Torok-Sandor-Strandfurdo(960x640).jpg (török sándor strandfürdő, gyarmati dezső sportuszoda, sportnap, strand, strandolás, )
Torok-Sandor-Strandfurdo(960x640).jpg (török sándor strandfürdő, gyarmati dezső sportuszoda, sportnap, strand, strandolás, )

Június 22-én rendezik a Magyar Úszás Napja elnevezésű országos sportnapot. A vizes mozgásformákat népszerűsíteni hivatott programsorozathoz minden megyeszékhely, és több, uszodával, strandfürdővel rendelkező város is csatlakozott, köztük Hódmezővásárhely is.

Először kerül megrendezésre a Magyar Úszás Napja elnevezésű országos rendezvénysorozat. A Magyar Úszó Szövetség által szervezett, a tervek szerint országszerte több mint százezer embert mozgósító sportnap alkalmából Hódmezővásárhelyen is színes programokkal, és ingyenes belépéssel várják a fürdőzni vágyó vendégeket a Török Sándor Strandfürdőben.

– Egyelőre még nincs meg a részletes program, ugyanakkor a tervek szerint lesz vizimentő, aquafitnesz és zumba bemutató, az Egészséges Vásárhely Program keretében szűrővizsgálatokat végeznek, illetve ezen a napon ünnepeljük meg a Gyarmati Dezső Sportuszoda 10 évvel ezelőtti átadását is. A rendezvényt koncertek zárják – mondta el a Vásárhely24-nek Barna Márton, fürdővezető helyettes.
A szervezők mellett a helyi vizes sportegyesületek is készülnek. Lesz, úszóváltó, búvárbemutató, öregfiúk, és gyerek-szülő vízilabda-mérkőzés, illetve büntetődobó-verseny. Ezen felül, a rendezvénnyel egy időben bonyolítják le az Ifjúsági és Felnőtt Uszonyos és Búvárúszó Országos Bajnokság versenyeit is a Gyarmati Dezső Sportuszodában.

A Magyar Úszó Szövetség tájékoztatása szerint június 22-én szinte valamennyi, a kezdeményezéshez csatlakozó település uszodája és strandfürdője ingyenesen vehető igénybe. A központi helyszín Balatonfüred lesz, ahol a nyíltvízi Európa-kupa viadal mellett tömegsport-eseményt is tartanak. Erről, és a nap további programjairól élőben számol be a Magyar Televízió.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik