Kultúra

Ilyen volt: az első magyar Depeche Mode-koncert

Udvariatlan Martin Gore, megdobált Satöbbi és a síró Császár Előd.

1985 nyarán az essexi Basildonból indult Depeche Mode az ötéves születésnapját ünnepelhette, és túl volt már négy lemezen. Legfrissebb albuma, a Some Great Reward 1984 augusztusában jelent meg, rajta négy olyan slágerrel, mint a „People Are People” (első a németeknél, az ötödik Angliában), a „Master And Servant”, a „Blasphemous Rumours” és a „Somebody”. A zenekar már majd’ egy éve járta a lemezzel a világot. A Some Great Reward Tour 1984 szeptemberében indult, a cornwalli St. Austellben volt az első koncert. Az angliai állomások után Skandinávia, Olaszország, majd az NSZK következett, aztán Hollandia és Franciaország. 1985 márciusában jött a turné amerikai etapja, hogy aztán négy japán fellépés után visszatérjenek a kontinensre. Budapest – első kelet-európai helyszínként – a turné vége felé került sorra, belgiumi és franciaországi fesztiválfellépések után érkezett a banda Magyarországra.

Akkoriban még nem volt nagy hisztéria a zenekar körül, csak formálódott a tábor, a koncertre egyes források szerint négyezren voltak kíváncsiak, mások tízezer nézőről tudnak. Ha hinni lehet a neten fellelhető setlistnek, a Depeche Mode intróval együtt 20 számot játszott, a Some Great Reward anyaga szinte teljes egészében elhangzott (csak a „Stories of Old” című dal maradt le). Játszottak számokat mindhárom korábbi albumról (a Construction Time Againről mindjárt ötöt), volt B-oldalas dal („Shout!”), illetve egy alig pár hónapos új kislemez, a „Shake The Disease”.

A legendárium szerint a pálya tele volt lengyel és NDK-s turistával, a Depeche Mode tagjai pedig akkor még olyan lazák voltak, hogy fellépés előtt a stadion melletti sörözőben iszogattak. De egy olyan sztori is járja, hogy a koncert után Martin Gore citerát vett az Ecseri piacon, az azonban biztos – mint az alább látható, egészen exkluzív képekből is kiderül –, hogy ekkor még simán fotózkodtak a rajongókkal.

Még több intim részletre kíváncsi? Szeretne látni soha nem mutatott képeket? Kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik