Kultúra

Mobiltelefonos városnézés a királyok városában

Remélik, hogy már a március 15-i ünnepségek keretében is sokan tesznek sétát a Belvárosban és ismerik meg a nevezetességeket mobiltelefonjuk segítségével.

A modern technika adta lehetőségeket kihasználva indult el a „Királyok Városa – mobiltelefonos városnézés Székesfehérváron” című projekt. Harmincnyolc helyszínen helyezték el az úgynevezett QR-kódokat tartalmazó táblákat. Remélik, hogy már a március 15-i ünnepségek keretében is sokan tesznek sétát a Belvárosban és ismerik meg a nevezetességeket mobiltelefonjuk segítségével. Az ötletgazdák és Székesfehérvár polgármestere közös sajtótájékoztatón jelentették be a program elindulását, valamint a benne rejlő turisztikai lehetőségeket.

Székesfehérvár kulturális és turisztikai szakemberei hosszú évek óta folyamatosan szembesülnek azzal a problémával, hogy míg a főváros közelsége gazdasági szempontból előny városunknak, addig turisztikai szempontból lehet még erősíteni a Budapest és a Balaton közötti fekvésből adódó lehetőségeket. Számos ötlet született már arra, hogy miként lehetne minél több látogatót Székesfehérvárra csalogatni. Ezek egyike a 2013-as Utazás Kiállításon bemutatkozó „Királyok Városa – mobiltelefonos városnézés Székesfehérváron” című projekt.

„Gyakran kaptunk észrevételt arra, hogy ha valaki vasárnap délután elsétál a Nemzeti Emlékhely mellett, az honnan kaphat információt a hely történetéről. Örülök neki, hogy a technika segítségével immár bármikor megismerhetjük, hogy milyen köveken járunk, vagy éppen mi rejlik a kövek mögött. Biztos vagyok abban, hogy nemcsak a turisták, hanem a székesfehérváriak is ki fogják használni a lehetőséget, hogy jobban megismerjék otthonukat. Szimbolikus jelentőségű, hogy a Szent István Emlékév keretében indul el ez az újszerű program és reméljük március 15-én az ünnepségek után már sokan ki is próbálják.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András polgármester.


Fotó: ÖKK

Török Péter ötletgazda a program technikai hátterét is bemutatva beszélt arról, hogy a QR-kódok révén teremtődött meg a lehetősége a grafikus jelek mellett a szöveges információk leolvasásának is. Erre épül az ő ötletük is. „A mobiltelefon mára az életünk részévé vált. Lehet, hogy ez jó, lehet, hogy rossz – mindenesetre tény. Éppen ezért volt érdemes átgondolni, alkalmas-e ez az eszköz egy nagy múltú magyar város bemutatására. Reményeink szerint a válasz: igen – és erről mostantól bárki meggyőződhet, hiszen az Emlékévhez kapcsolódóan a város 38 helyszínén ugyanennyi látnivalóra hívjuk fel a figyelmet. Kikerültek a QR-kódokat tartalmazó táblák, amelyek mobiltelefonokkal leolvashatók, és azonnal információkat nyújtanak az érdeklődőknek az adott helyszínről magyar, vagy angol nyelven.” – ismertette Török Péter.

A projekt kidolgozói hangsúlyozták azt is, hogy nem rézből készültek a táblák. Egyúttal pedig köszönetet mondtak az előkészítésben, engedélyezésben és a helyszínek biztosításában résztvevőknek. „Tizennégy éve élek itt és immár saját városomnak érzem Székesfehérvárt. Jó rácsodálkozni ezekre az érzésekre és jó rácsodálkozni azokra az értékekre, amelyek között mindennapjainkat éljük. Sokan tudják, hogy háziorvosként dolgozom, de éppen ezért veszek részt főfoglalkozásom mellett olyan új kezdeményezésekben, amelyek szeretett városom fejlődését is szolgálják.” – fogalmazott Dr. Kovács Krisztián, a Praxis Rendezvény Kft. ügyvezetője.

A mobiltelefonos városnézésben rejlő turisztikai lehetőségekről F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt. „Fontos lehetőség ez a fehérváriaknak és természetesen a turisztikai kínálatunkat is bővíti. Minden látogató információhoz szeretne jutni és élményeket szeretne gyűjteni. Ebben fontos az idegenvezetők nyújtotta közvetlen kapcsolat, de fontos az érdekesség is, amit például a QR-kódok leolvasása nyújthat egy városnézés keretében. Reméljük, hogy ezzel az újítással most újabb érvet találnak az érdeklődők arra, hogy eljöjjenek hozzánk.” – mondta F. Szegő Krisztina.

Székesfehérvár polgármester végül arra hívta fel a figyelmet, hogy Székesfehérváron mennyi kreatív és tehetséges ember él és dolgozik. Ahogy a város történelmében, úgy jelenében is ez biztosítja a fejlődést és az állandó
nyitottságot a mindenkori fiatalok és az általuk használt eszközök felé. Öröm, hogy Székesfehérvár elsők között jár a mobiltelefonos városnézés bevezetésében, amelyet tovább is szeretnének majd fejleszteni. A tervek között szerepel a 38 helyszín bővítése is. A projekt a 2013-as Szent István Emlékév keretében, Székesfehérvár Megyei Jogú Város gondozásában valósult meg.

A programba bevont jelenlegi helyszínek:

1. 10-es huszárok emlékműve
2. 1956-os emlékkereszt
3. Aranybulla emlékmű
4. Árpád-fürdő
5. Barátok Temploma
6. Bory-vár
7. Budenz-ház
8. Ciszterci templom
9. Csitáry-kút
10. Deák-gyűjtemény
11. Fekete Sas Patikamúzeum
12. Fekvő katona
13. Géza nagyfejedelem szobra
14. Hetedhét Játékmúzeum
15. Hiemer-ház
16. II. világháborús emlékmű
17. Istenszemes ház
18. Kati néni szobra
19. Magyar Király Szálló
20. Mátyás király emlékmű
21. Megyeháza
22. Mujkó szobor
23. Órajáték
24. Országalma
25. Palotavárosi skanzen
26. Prohászka templom
27. Püspöki palota 
28. Nemzeti Emlékhely
29. Sóstói tanösvény
30. Szent Anna kápolna
31. Szent Imre szobor
32. Szent István Király Múzeum
33. Szent István Székesegyház
34. Szerb ortodox templom
35. Városháza
36. Virágóra
37. Vörösmarty Színház
38. Zichy liget

Ajánlott videó

Olvasói sztorik