Kultúra

“Csendes napot” tartanak Cipő emlékére

bodi-laszlo-cipo(1)(960x640)(1).jpg (bódi lászlo, cipő, republic, )
bodi-laszlo-cipo(1)(960x640)(1).jpg (bódi lászlo, cipő, republic, )

Kisvárdán egész napos csendes emlékezést szerveznek Cipő, azaz Bódi László, a Republic együttes hétfőn elhunyt frontembere és énekese tiszteletére egykori gimnáziumában csütörtökön.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település gimnáziumának kertjében felállított gránit emlékoszlopnál lesz a megemlékezés. Az emlékoszlopot a gimnázium elhunyt tanárai, diákjai emlékére állították, ahol most Bódi Lászlóért is gyertyát gyújthatnak a gyászolók.

Reggel nyolc órától egész nap lehetőség nyílik a csendes emlékezésre, ahol “bárki gyertyát gyújthat, elmondhat egy imát, leróhatja tiszteletét Cipő emlékére”.

A szívbetegsége miatt 47 éves korában elhunyt zenész 1965. május 3-án Ungváron született, majd egyéves korában költözött családjával Kisvárdára, ahol zenei általános iskolába járt. Gyerekkorában zongorázni tanult, valamint egy focicsapatban is játszott, tizennégy éves korában pedig dalszövegírással kezdett foglalkozni.

A Bessenyei György Gimnázium tanulójaként zenekart alapított Cipőfűző névvel – innen ered a Cipő becenév is. A Cipőfűző együttes 2010 januárjában, megalakulásának harmincadik évfordulóján egy kisvárdai koncert erejéig ismét összeállt. A kisváros Bódi Lászlót egyik legnagyobb büszkeségének tekintette: a zenész mindig szívesen látogatott haza barátaihoz és régi iskolájába, emellett számtalan koncerttel örvendeztette meg a környék lakóit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik