Kultúra

Színpadon a családon belüli erőszak

Bozsik Yvette (Bozsik Yvette)
Bozsik Yvette (Bozsik Yvette)

Bozsik Yvette maga is részese volt a családon belüli erőszaknak. A tabutéma a színpadon is megelevenedik majd.

„A darab próbái régi sebeket szakítottak fel. Eszembe jutott, amikor szüleim előttem verekedtek – mondta a rendező-koreográfus, aki nem csak a bántalmazottak, hanem a bántalmazó szemszögét is szeretné bemutatni. Bozsik Yvette úgy gondolja, a nehéz gyermekkorra vezethető vissza, ha valaki idősebb korában agresszívé válik. Az előadásban a szavak mellett a test is beszélni fog a hatalmi dinamikáról és az erőszakról. A szereplőgárda éppen ezért vegyes lesz:  színészekből és táncosokból áll, így biztosítva ennek a bonyolult témának az összetett, de világos színpadi megfogalmazását.


(Forrás: orlaiproduckio.hu)

A NANE Egyesület vezetője elítéli az erőszak minden formáját. Tóth Györgyi szerinte az sem mentség, ha valaki „csak” ittas állapotban válik agresszívvá, hiszen – ahogy fogalmaz – „az alkohol nem változtat meg senkit belülről, csupán oldja a gátlásokat”. A családon belüli erőszak pedig minden társadalmi réteg problémája, nincs köze sem iskolai végzettséghez, sem gazdasági helyzethez.

Ötóránként

Magyarországon minden ötödik órára jut egy a családon belüli erőszakhoz köthető bírósági ügy, de ez csak a jéghegy csúcsa. A világon minden harmadik nő megtapasztalja a fizikai, lelki, szexuális vagy gazdasági erőszak valamely formáját. Az áldozatok nagy része nő és gyerek, de valójában az egész társadalom érintett és sérül, ki áldozatként, ki elkövetőként, ki néma vagy éppen beavatkozó szemtanúként.

Az előadás célja a figyelem felkeltése mellett a csend megtörése. Olyan témákról, történetekről lesz szó, amelyekről mindenki hallott, többen át is élték, mégis azt érezzük, nem lehet róla beszélni – mondta Szabó-Székely Ármin dramaturg. A történetek egy része dokumentum alapú: bírósági jegyzőkönyvek, interjúk, levelek alapján született, más részük a kortárs világirodalomból veszi anyagát: többek között Bergman, Bukowski és Agota Kristof szövegeiből.

A Minden ötödik órában című előadás április 10-től lesz látható az Átrium Film-Színházban.

Mint korábban írtuk, januárban elkészítette törvénymódosítási javaslatát a kapcsolati erőszak büntetőjogi meghatározásával foglalkozó munkacsoport. A dokumentum hamarosan a kormány, majd a parlament elé kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik