Kultúra

Anno 1913 a Somogyiban

Mi tartotta izgalomban Magyarországot, milyen hírektől volt hangos a szegedi utca?100 évvel ezelőtti nagyvilág és Szeged fontos történései előtt tisztelgő tárlat nyílik a Somogyi-könyvtárban.

A Somogyi-könyvtár már hagyományos évnyitó kiállításán korabeli újságok, plakátok,képeslapok, fotók vetítik elénk a kor hangulatát. A tárlat felidézi, hogyan élt 1913-ban a világ, mi tartotta izgalomban Magyarországot, milyen hírektől volt hangos a szegedi utca? Visszatekinthetünk az első nagy világégés előtti utolsó békeév néhány emlékezetes eseményére, a háborús konfliktusoktól a tudományos-technikai újításokon át az irodalmi szenzációkig. Egyebek mellett látható lesz a kiállításon a Somogyi-könyvtár Juhász Gyula-dokumentumokat őrző Kilényi-gyűjteményéből, az annyiszor versben megénekelt SárváriAnnának címzett képeslap is.

Ízelítő még, a megidézett eseményekből:Kirobban a második Balkán-háború; Niels Bohr kidolgozza az atomszerkezet Bohr-modelljét, amelyben az elektronok meghatározott pályákon tartózkodhatnak az atommag körül ; Budapesten megrendezik a nők világkongresszusát és megnyitják a Széchenyi fürdőt; az uralkodó ismét Tisza Istvánt bízza meg kormányalakítással; megjelenik Ady Endre: Magunkszerelme című kötete; Móra Ferenc lesz a Szegedi Napló főszerkesztője; megnyitják a Korzó mozit; fotósorozat készül a városi múzeum számára a lebontásra ítélt Szent Demeter templomról.

A 100 évvel ezelőtti nagyvilág és Szeged fontos történései előtt tisztelgő tárlat 2013. február27-éig tekinthető meg a Somogyi-könyvtár földszinti kiállítótérében. A kiállítás része a Magyar Kultúra Napja szegedi rendezvénysorozatának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik