Kultúra
Halász Péter (Halász Péter)

Meghalt Halász Péter író

Balla István
Balla István

2013. 01. 07. 14:01

Január 6-án elhunyt Halász Péter író, újságíró, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa.

Halász Péter író, újságíró 1922-ben született Budapesten. 1939 és 1943 között P. Hard, T. Mollock, P. Shering, Pierre Pescer és Ravasz Miklós álnéven ötvennél több kalandregényt, lektűrt adott ki. 1940 óta újságíró. Volt a Mafilm dramaturgja is.

Halász Péter (Halász Péter)
Forrás: Wikipédia

1956-ban hagyta el Magyarországot. New Yorkban, majd Londonban élt, végül Münchenben telepedett le. 1957–1987 között a Szabad Európa Rádió munkatársa volt, a rádió magyar osztályának helyettes igazgatójaként ment nyugdíjba, de külső munkatársként továbbra is bedolgozott oda.

Egérfogó című drámáját 1958-ban mutatta be a New York-i Petőfi Színház. Elbeszélései, cikkei, tárcái főleg az Irodalmi Újságban, az Új Látóhatárban, a Bécsi Naplóban, az Új Hungáriában, az Amerikai Magyar Népszavában, az Új Világban jelentek meg. 2010 februárjában írói és újságírói munkájának elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapta.

A Park Kiadó által 2011 őszén újra kiadott Második Avenue című könyve először 1967-ben jelent meg Kanadában. A regény New York magyar negyedébe vezeti az olvasót, a Második Avenue-ra, a 70. és 80. utcák között elterülő városrészbe, melyet valaha úgy neveztek: „Little Hungary”. (Részletet itt olvashat a regényből.)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.