Kultúra

Pénzt és Eperjest hoz a Nemzetibe Vidnyánszky

Vidnyánszky Attila szerint nemzeti a Nemzeti Színház, amelyben egyszerre van jelen a hagyomány, a magyar lélek, a magyar gondolat ápolása és az újítás is.

A Nemzeti Színházat az első számú színháznak tartja, számára a világ legfontosabb színháza – mondta Vidnyánszky Attila hétfőn, miután az emberi erőforrások minisztere bejelentette, hogy jövő nyártól ő vezetheti az intézményt. Kiemelte: tulajdonképpen egész eddigi munkája arról szólt, hogy készüljön erre a feladatra.

Biztos

Arra a kérdésre, hogy miért van szükség miniszteri biztosra, elmondta: rengeteg kérdőjel van még az átadás-átvétel folyamatában, amelynek jogi háttere még nincs megteremtve. Ez egy hosszabb folyamat, ám márciusra már a következő évad műsortervével el kell készülni, ennek érdekében valamit lépniük kellett. “Szerintem le fogunk ülni Alföldi Róberttel és meg fogjuk tudni ezt beszélni” – tette hozzá.

Elmondta: az első évad tervei között szerepel nyitóelőadásként Petőfi Sándor János vitéz című műve saját rendezésében, emellett még egy darabot állít színpadra. Rendezni fog Silviu Purcarete és Viktor Rizsakov is. A további műsortervről márciusban tud bővebb információt adni, ez leginkább attól függ, hogyan alakul a társulat sorsa, mivel színészekben gondolkodva szeretné megtervezni az évadot.

Eperjes

Szólt arról, hogy bizonyos területeken Eperjes Károly lesz a helyettese, de az ő pontos feladatköre még nem kristályosodott ki. Elmondta, hogy a színházat “kinyitják”: az évadban 40-50 fellépése lesz a teátrumnak vidéken, a társulat színészei 100-150 alkalommal jelennek meg vidéken, külföldön, határon túl, és 100 vendégprodukciót hívnak meg. Ez óriási többletmunka, ennek rendszerét fel kell építeni – tette hozzá. “Ebben biztos, hogy nagy segítséget fog nyújtani Eperjes Károly, aki folyamatosan utazik, járja az országot és a határon túli területeket” – mutatott rá.

Pénz

A színház költségvetéséről szólva elmondta: a pályázatában jelezte, hogy mi az, ami a jelen költségvetésből megvalósítható – elképzelései 90 százalékánál ebből indul ki – és melyek azok a területek, amelyekhez plusztámogatásra van szükség.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere megjegyezte: a terveket látva majd a költségvetés emelkedését is elképzelhetőnek tartja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik