Kultúra

Nemzetközi betlehemes találkozó péntektől Győrben

Az ötödik alkalommal rendezett program résztvevői az adventi ünnepkör kiemelkedő eseményét, a betlehemezés tradícióját elevenítik fel produkcióikkal.

Fazekasné Kovács Viktória programszervező az MTI-nek elmondta, hogy a péntektől vasárnapig tartó eseményre hazai és határon túli csoportokat várnak. A hagyományőrző rendezvényre tizenkét csoport jelentette be részvételét az ország különböző tájairól, egyebek között Derecskéről, Jászberényről és Győr környékéről. Rajtuk kívül két felvidéki és három vajdasági együttes is bemutatja betlehemes játékát.

Vannak visszajárók és olyan együttesek is, amelyek először mutatkoznak be Győrben. A szereplők életkora is változatos, a kisiskolás korúak mellett középiskolai, főiskolai és nyugdíjas együttesek is vendégszerepelnek az adventi seregszemlén. Az előadások a műfaj sokszínűségébe adnak betekintést, hiszen ahány tájegység, annyiféle hagyomány, karácsonyi szokás elevenedik meg a színpadon – mutatott rá a programszervező.

A betlehemező csoportok fellépnek a most zajló győri téli fesztivál szabadtéri helyszínén, a Széchenyi téren, továbbá az Árkád bevásárlóközpont karácsonyi színpadán is előadják szakrális témájú összeállításaikat.

Szombat este valamennyi együttes bemutatja repertoárját a Petőfi Művelődési Házban, vasárnap pedig Győr környéki falvak templomaiban adnak műsort mise vagy istentisztelet előtt. A találkozó alkalmából pénteken Pap Gábor művészettörténész a karácsonyi ünnepkörről tart előadást a Petőfi Sándor Művelődési Házban, amelynek működtetője, a Harmónia Művészeti Központ Nonprofit Kft. rendezi a nemzetközi eseményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik