Kultúra

A tévében: menny és női poklok

Ma sokat foglalkozunk mennyel és egyéb másvilágokkal, illetve a férfiakkal.

20:15, m1, Egy kis Mennyország

Nem tudom, miért nagy M a mennyország, de mindegy, ez alapvetően egy sírós-szép film akar lenni egy saját boldogságát akadályozó lányról (Kate Hudson), aki viszont akkor kezdi az életet a maga szépségében látni, amikor rákot diagnosztizálnak nála. Az orvos: Gael Garcia Bernal, játszanak még: Whoopie Goldberg, Katie Bates, Treat Williams – elő a zsebkendőkkel.

20:45, Filmmúzeum, Csillagkapu

Roland Emmerich 1992-ben csinálta a sikeres A tökéletes katona című akciófilmet Van Damme-mal, majd két évre rá ismét egy sikeres történetet tett le az asztalra. Egyiptomban sikerült megtalálni a csillagkaput, egy féreglyukszerűséget, amin áthaladva hirtelen a tér egy másik pontján találja magát az ember. Az amerikai kormény (ki más?) úgy dönt, egy szakasz felderítőt küld át a “másvilágra”. A főszerepben: Kurt Russell

21:15, TV2, Kettős kockázat

A férfiak szemetek, most is az egyik megrendezi a saját halálát, amivel feleségére tereli megölésének gyanúját, aki börtönbe is kerül, gyereküket pedig a nő legjobb barátnője elviszi magával. Persze a férfi a barátnővel éli életét, míg az ártatlan feleség a rács mögött senyved. De a cellatársa megnyugtatja: ha kiszabadul, akár tévékamerák előtt is felkoncolhatja a férfit, mert Amerikában ugyanazért a bűnért nem lehet kétszer perbefogni valakit. A férfi: Tommy Lee Jones. A nő: Ashley Judd (1999-et írunk, ekkor volt virágjában, a fényképen pedig a mostani állapota).

21:15, Duna TV, Egy szöszi szerelme

A férfiak szemetek, ennek a szép szőke lánynak többen is csapják a szelet, hogy aztán kihasználják és otthagyják. Milos Forman második filmje azért nem olyan vérkomoly, a cipőgyári kislány azért elindul a nagy és távoli Prágába, hogy megtalálja a neki legjobban tetsző dzsessz-zongoristát – egy kis szatíra a szocialista Csehszlovákiáról. 

21:50, Duna World, Békesség és minden jót!

A ferencesek a katolikus egyház legjobb emberei, tényleg jók, hisz egy rossz periódusban adott reakció szülte a rendet, és ez a szellem megmaradt a mai napig. Kamarás Mihály atya 1934-től a rend tagja, és 1995-ben elmondta élettörténetét a kamerának (nem volt egyszerű történet, hisz a délvidéki papnak túl kellett élnie pl. az 1944-es vérengzéseket). És tudják mit? Pár napja, június 17-én volt a gyémántmiséje, Mihály atya pappá szentelésének 70. évfordulója. Isten éltesse még sokáig!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik