Kultúra

Elhunyt Gruber Hugó

Hetvennégy éves korában, keddre virradóra elhunyt Gruber Hugó Jászai Mari-díjas bábművész, szinkronszínész – közölte az MTI-vel a Budapest Bábszínház igazgatósága.

Gruber Hugó 1961-ben szerződött az Állami Bábszínházhoz, és az elsők között végezte el a bábszínészképző tanfolyamot, 1992-től a Budapest Bábszínház vezető művésze volt.

Széles skálájú karakterszínészként tartották számon az elmúlt 50 évben az Andrássy úti társulat tagjaként, és szinkronszínészként is szép ívű pályát futott be – fogalmazott a közlemény.

Gruber Hugó 1938-ban született Budapesten, pályáját amatőr bábosként kezdte 1954-ben az Astra együttesben. A színház világhírű zenei bábadaptációival számos külföldi turnén szerepelt, egyebek mellett A fából faragott királyfi, a Petruska és A csodálatos mandarin ikonikus figuráit keltette életre. Főbb szerepei közé tartozott a cirkuszigazgató a Misi mókus vándorúton című mesében, Akela A dzsungel könyvében, az Úr alakja Az ember tragédiájában és Nyúl apó a Mi újság a Futrinka utcában? című történetben.

Az érdemes művész szinkronszínészként számos szereplőnek, rajzfilmfigurának kölcsönözte hangját: Gruber Hugó hangján szólalt meg Palpatine szenátor a Baljós árnyak, A klónok támadása és A Sith-ek bosszúja című filmekben, Robert Onedin Az Onedin család című sorozatban és Mr. Ollivander a Harry Potter-filmekben. Szinkronizálta Bud Spencert a Bombajó bokszolóban, Kákalaki Akkát a Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal című rajzfilmsorozatban, Kvarg Lipótot a Csipet Csapatban, Arthur Summerlee professzort Az elveszett világban és a Nash Bridges – Trükkös hekus című sorozatban a főszereplő apját, Nick Bridgest. Szerepelt egyebek mellett a Szomszédok című teleregényben,  a Privát kopó című filmben, a Nyolc évszak című sorozatban, valamint a Kincskereső kisködmön, az Árgyílus királyfi és Tündér Ilona című filmekben.

Művészetét az Állami Bábszínház aranygyűrűjével 1988-ban ismerték el, 1990-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1998-ban pedig érdemes művész lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik