Kultúra

A tévében: nagy dolgok ellen küzdeni

A Motkány a makkal, pár tucat biciklista egymás ellen, Raszkolnyikov a bűnnel, Rocky IVan Dragóval, Denzel Washington az idővel kel birokra.

14:30, Eurosport, Tour de France, prológ
Megindul hát a leghíresebb biciklisverseny, ami mára tán nem is a versengés miatt fontos – egyrészt azért nem, mert a doppingügyek miatt kicsit vesztett értékéből az egész, de 2, dopping ide vagy oda, naponta letekerni több száz kilométereket fel és le, akárki is teljesíti, megérdemli az elismerést. Illetőleg az egész verseny közben a csodás Franciaországban és a csodás közönségben lelhetjük örömünket, akik egyfelől követik az eseményeket, másfelől pedig mindenféle remek dekorációt találnak ki. Úgyhogy a háttérben van egy kis verseny, de csak részt venni az egészben, nézni a tájat, a városokat és a közösséget – ez már megéri.

19:30, film+, Jégkorszak
Ebben a nagy melegben semmi másra nincs jobban szükségünk, mint a Motkányra és pár mínuszra. Meg persze némi röhögésre. 

19:35, Duna TV, Bűn és bűnhődés
Dosztojevszkij regényét ezúttal operafeldolgozásban láthatjuk, Petrovics Emil zenéjét olyan zseniális előadók adják elő, mint a pár hónapja tragikus hirtelenséggel elhunyt Polgár László, akinek még köztünk lenne a helye. Nem szoktuk megbecsülni a tehetségeinket.

21:00, Viasat3, Rocky IV.
Tán a legnagyszabásúbb Rocky-epizód ez, melyben Rocky az amerikaiak hivatalos képviselőjévé lesz, és így részt vesz a nagy sport-háborúban a szovjet bajnok Ivan Drago ellen. Az orosz ráadásul Amerikában készülhet a meccsre, míg Rocky Szibériában, kezdetleges eszközökkel kell kigyúrja magát. És ki nyer? Segítek: 1985-öt írunk, és a filmet nem Michael Moore rendezte. Hanem Stallone. 

21:15, RTL Klub, Deja Vu
A végére pedug egy Tony Scott-látványorgia, akciószentély, krimieposz – természetesen Denzel Washingtonnal, aki nélkül Ridley öccse egy lépést sem tesz. Volt már itt mindenféle dolog, de most egy kompbaleset kapcsán a múltba is vissza lehet menni. Tudoményosnak tűnő körítés, sok blabla – a hollywoodi középszer amúgy rengeteg munkával elkészülő darabja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik