Kultúra

Saját magazint tervez Fejős Éva

fejos-eva(960x640).jpg (fejős éva)
fejos-eva(960x640).jpg (fejős éva)

A tízedik regénye már a boltokban, tíz év után pedig egy komoly döntést hozott meg. Fejős Éva immár szabadúszó újságíróként dolgozik újabb könyvein, ám a „nőklapjás” riportjaiban megkedvelt stílusát, életérzését és mondanivalóját legszívesebben egy saját magazinban vinné tovább.

Nemcsak olvashatjuk a Karibi nyarat, hanem bele is szippanthatunk, sőt magunkon is viselhetjük.  Fejős Éva ugyanis – Magyarországon ritkaságszámbamenően – saját parfümmel rukkolt elő a tízedik könyve (Karibi nyár c.) megjelenése apropójából. „Ez egy jó játék volt, és a könyvcím is adta magát. Bangkokban (ahol 5 hónapot töltött – szerk.) egyik este ültem az apartmanomban, ahonnét ráláttam a városra, és hirtelen beugrott: milyen jó lenne egy parfümöt készíteni!  A regényeimben ugyan már szerepelt parfümőr, tehát ez a vonal nem állt olyan távol tőlem” – mondta a Hír24.hu-nak a szerzőnő.

Fotó: Szabó Adél

Üvegbe zárt egzotikum

Az ötletét pedig egyből felkarolta a könyvkiadója, és Éva hamarosan már egy holland cég illatait szaglászta, „ez is egyfajta utazás volt: illatmezőre utaztam”, hogy összeállíttathassa az elképzelése szerint a saját, karibis kölnijét. „Egy elég intenzív kreáció született, nem véletlenül” – magyarázza az írónő – „Azért lett ilyen karakteres, mert egyrészt jól illik a trópusi világhoz és ahhoz is, amit én közvetítik, ez az Utazz, ha tudsz, töltődj fel! mondanivaló is benne van, de talán az illat mélysége arra is utal, amit rendkívül lényegesnek tartok: az önmagunkban tett – lelki – utazások a legfontosabbak, és ebben, a visszajelzések szerint sok olvasómat a regényszereplőim is segítenek. Másrészt nem akartam egy semleges illatot, amely mindenkinek tetszik. Inkább legyen karakteres, mint a könyveim is; akinek bejön, annak jöjjön be nagyon”. Mint mondja, az ilang-ilang, pézsma és citrus összetevőkből álló parfüm sokaknak tetszik, sőt a férfiaktól is eddig csak pozitív visszajelzést kapott.

Az új terv: saját magazin

A tízedik regény és az unikális parfüm megjelenése mellett még egy jelentős változás történt Fejős Éva életében. Akárcsak a könyveinek főhősei, ő is komoly döntést hozott: 10 év után eljött a Nők Lapjától. „Újságíróként vágyom azokra a kihívásokra, hogy igazi mély riportokat írhassak szórakoztató formában, amiket az olvasóim annyira szerettek. A regényeimnek is ez az egyik titka, hogy mély dolgokkal, komoly társadalmi problémákkal foglalkoznak szórakoztatóan, és azt gondolom, hogy a Nők Lapjában is ez volt az erősségem. Könnyen olvashatóak voltak a riportjaim, de mégis olyan helyzetekbe vonta be az olvasót, amiről esetleg nem tudott, vagy nem érintette. Riportokra, sorozatokra pedig kevesebb lehetőséget éreztem az elmúlt két-három évben” – vallotta be a Hír24.hu-nak.

Mint mondja, most egyelőre szünetel az újságírói munkája, viszont elképzelhetőnek tartja, hogy előbb-utóbb egy saját magazinnal rukkoljon elő, amely az ő életérzését sugározza. „Azt gondolom, hogy az emberek szeretnek gondolatban elutazni, más kultúrákkal ismerkedni, ugyanakkor Magyarországon maradnék, a saját eszközeimmel csinálnám mindezt. Szeretnék olyan fényes, glossy magazint elkészíteni, amely amellett, hogy „fényes”, megmutatja az árnyékos oldalt is, szeretném, hogy mély legyen, tartalmas, és olyan életérzést sugározzon, miszerint élni jó és meg kell küzdeni dolgokért, de azok összejöhetnek” – avatott be minket a terveibe.

Nyár végén itt a 11. könyv!

Az elmúlt telet Thaiföldön töltötte, ahol nemcsak a Karibi nyár című regényét írta, hanem az augusztusban megjelenő művét, Egy tél Bangkokban című riportkötetének is nekiállt. „Most még súlyozgatok, hogy mennyi legyen benne a lelki történés, a találkozásaim bizonyos helyzetekkel, bizonyos emberekkel, s ezeket a szituációkat nagyrészt csak riportosan lehet megírni” – magyarázza.

Akárcsak azt az esetet, mint amikor Északon olyan családokkal találkozott, ahol természetes a kutyahúsfogyasztás, ő pedig hiába nagy ebbarát, neki mégis kívülállónak kell maradnia. Vagy, akár azt a paradox helyzetet, hogy az ottani kutyamentő alapítvány milyen gőzerővel dolgozik a helyi négylábúak megmentésén, miközben állatcsempészek Vietnamba szállítanak nagy, aranyszőrű kutyákat – azok ugyanis nemcsak státuszszimbólumnak számítanak ott, hanem ínyencfalatnak -, de szerencsére egyre többször buknak le. Többek között a templomtakarításos önkéntes munkája mellett a kinti barátnője sztoriját is beleveszi. A thai üzletasszonynak ugyanis otthon van egy saját fitneszterme, de inkább eljár egy másikba, és fizet a használatért csak azért, hogy ne legyen társaság nélkül. Mint Éva mondja, a riportkötet más munkát kíván, mint a regényírás, ahol maga a sztori is menet közben formálódik a fejében, ez egy picit újságírósabb, picit szerkesztgetősebb feladat.

Sokat tanult a thaioktól

A thaiföldi kinttartózkodás nemcsak új regényekre (riportkötet mellett már javában dolgozik a 12., a Térden állva jövök hozzád című regényén – szerk.) inspirálta Fejős Évát, hanem a lelkivilágát is alaposan átformálta. „Régen mindig azon agyaltam, hogy mit szúrtam el, ám ez pár hét alatt Bangkokban teljesen leolvadt rólam” – árulta el. A thaiok „Legyints rá!” mentalitása és önfeledt szabadsághangulata az írónőre is átragadt, és immár nem gyötri magát azon, amin már amúgy sem lehet változtatni.

„Ez abszolút hiányzik a magyar mentalitásból, itthon mindenki fél a jövőtől, és bűntudata van a múlt miatt, azért, mert valamit elrontott, vagy valamint nem úgy csinált, miközben a thaiok minden pillanatban elkezdenek örülni és jelen lenni, azaz abszolút megélni az adott pillanatot. Kint megtanultam, hogy ne stresszeljek azon, amin már sosem tudok változtatni, sőt a jövőtől se féljek, inkább nézzem azt, és örüljek annak, ami most van. Valószínűleg ott jött a bátorság is, hogy a szabadúszást válasszam” – árulta el.

Közösségépítőek a regényei

Ha pedig éppen akadozik a regényírásban, az immár 12 ezer fő felett járó facebookos csapatára bármikor számíthat. „Mindig mellettem vannak, és tudom, hogy várják az írásaimat” – hangsúlyozta Éva. Ám arra még ő maga sem számított, amikor létrehozta a közösségi site-ját, hogy egy szerző oldalán és a könyvein keresztül barátságok is születhetnek. Csak kapkodja az idevonatkozó sztorikat: „Van, olyan lány, aki az esküvőjére a Facebook-oldalamon keresztül hívott meg másokat, míg egy másik lány az oldalamon ismerte meg azt a lányt, aki nemrégen a kisgyerekének lett a keresztanyja. Ám arra is volt példa, hogy az egyik lány elküldte nekem és a Facebook-oldalamról pár tagnak az esküvői ruhájának a fotóját, hogy véleményezzük, mert a férje nem láthatja”.

Állítja, jó fejek az olvasói, nyitottak a világra és a barátságra, a facebookos oldalának rajongóiból pedig mára már egy szuper kis közösség kovácsolódott, akiknek a tagjaira nemcsak az írónő számíthat, hanem egymást is segítik. Fejős Éva könyvei pedig bátorságot adnak az olvasóknak a már régóta halogatott elhatározásokhoz, hiszen a művei egytől egyig arról szólnak, hogy merjünk dönteni. Példa erre is számos akad, ez csak egy közülük: „Volt egy lány, akinek a párja nem akart gyereket, pedig ő nagyon szeretett volna, s tőlem kért tanácsot. Én nem adhattam neki, inkább azt mondtam: kérjen az egyik regényhősömtől, így mégsem enyém a felelősség. Tehát az egyik hősnőm válaszolt neki, hogy szerinte bátornak kellene lennie, és ne nyugodjon bele ebbe a jelenlegi helyzetbe. A lány meghozta a döntést, és kilépett a kapcsolatból, ám eltel 2-3 hónap, és mégis visszament hozzá a párja. Ez kellett ahhoz, hogy a fiút rádöbbentse arra, neki is dönteni kell” – meséli Éva, hozzátéve: „A pár azóta már a második gyereküket várja, és mint a lány elmondta nekem, a férje – mert időközben összeházasodtak – kiváló apa”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik