Kultúra

A tévében: apaképek

A régi Presszó édesgyereke, a sorozat mellett lesz egy az apák focijában is meghatározó rangadó, egy erős Télapó meg egy kémfilm.

19:05, m2, Presszó
Sas Tamás eddigi legérdekesebb filmje volt a Presszó 1998-ból (egy kameraállásból láthattuk a történteket, mintegy mi voltunk a presszóvendégek), ennek aztán volt jubileumi változata meg sorozatos is. Utóbbi harmadik epizódját láthatjuk ma, melynek azért örülünk leginkább, mivel sok jó kis színházi színészt láthatunk benne Söptei Andreától Bán Jánoson át Fullajtár Andreáig.

19:15, Filmmúzeum, Muszklimikulás
Ennek a Hulk Hogan-os akcióvígjátéknak (ami azért elég beszédes műfajmegjelölés, rögtön a szemünk előtt látjuk az eltúlzott mimikával “játszó” volt pankrátort) olyan nyakatekert és erőltetett a története, hogy az már csak jó lehet: egy milliomos mikulásruhában menekül, egy iskolában próbál elbújni a rendőrség elől, amikor leesik a szeméttartóba, elveszti az emlékeit, így valaki könnyedén meggyőzi arról, hogy ő az igazi Mikulás. Elég hihető, mi?

20:25,m1, Futball-Eb, Hollandia-Németország
Hát ennek a meccsnek aztán van előtörténete, főleg az a híres 74-es döntő Cruyff-fal és Beckenbauerrel, de a maiak sem rosszak: Hollandia vb-ezüstérmes, Németország pedig az Eb egyik nagy esélyese.

21:20, Duna TV, Enigma
Ebben a romantikus filmben egy kémfilm is rejtőzik, hisz a második világháború idején az angolok által használt kódfejtő-számítógép, az Engima nyilván nem véletlenül kerül a címbe. A titkosírásfejtőknek élet-halál kérdése megfejteni a német kódot, de úgy fest, német ügynök épült be a britek közé. Dougray Scott, Kate Winslet, Jeremy Northam a James Bond-specialista Michael Apted-filmben. 

0:00, m1, Papi
Az írek, skótok rövidítik előszeretettel az angol apu, daddy szót úgy, hogy: da. Ez lenne a film eredeti címe is. Egy híres New York-i drámaíró apja halála miatt Írországba kell, hogy utazzon, és ha már így hozta a sors, meg is kellene ejteni a nagy megbocsájtást, mely apa és fia között szinte mindig aktuális – és szinte mindig későn jut az érintettek eszébe. Martin Sheen és az ír színészek színe-java.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik