Kultúra

Himnusz a Duna Táncműhelytől

A Duna Táncműhely Himnusz előadásával lép fel Szegeden, a Régi Zsinagógában június 1-jén, pénteken 19:30-kor.

A tánc jelen tud lenni bármilyen érzésünk nyomában, félelmeink szűkölő terében, mindennapjaink artikulált és artikulálatlan mozdulataiban. Igazi megjelenési formája azonban az öröm, s ez fordítva is igaz: öröm a tánc kezdete. Schiller ódaként értelmezte az örömöt, s az ódáról tudható még az is, hogy ünnepi műfaj, amelynek különösen vallásos formája a himnusz. Amikor még az ünnep jelenlétet követelt, vagyis nemcsak a ruha vált ünnepivé, hanem maguk a résztvevők is; amikor az emlékezés még nem merült ki egy régmúltra fókuszáló aktusban, közhelyszerű beszédben, hanem rituális- szertartásos eljárások révén tárgyának elevenjéig hatolt, valósággal megjelenítette azt, akkor az ünnep és a tánc még egymásnak voltak rendelve, még egymást feltételezték.

A Himnusz című előadás tánc és ünnep kapcsolatát járja körül. Az előadás két egyenrangú pillére a zene és a tánc: egyfelől a kortárs zenét és Erkel Ferenc korának zenei világát, másfelől pedig a néptáncot és a kortárs táncot ötvözi.

Juhász Zsolt rendező-koreográfus ezúttal külsős művészekkel is dolgozik, Lázár Eszter a Pécsi Balett szólistája volt, Baranyai Balázs a kortárs tánc világából érkezik, ifj. Zsuráfszky Zoltán az Állami Népi Együttes szólistája, Vida Gábor a Közép-Európa Táncszínházban vált ismertté, míg a Duna Táncműhelyből Bodor Ildikó és Bonifert Katalin lépnek színpadra.

„Húsvétra Kinder tojás, szülinapra léggömbeső, karácsonyra öt nyelven beszélő girland – ünnepelünk. Kívül csinosan, belül pedig érdektelenül, pihenve a megszokásokban.

A Duna Táncműhely remek időzítéssel, a decemberi nagybevásárlás közepette óva intő előadással mutatkozott be a Szépművészeti Múzeumban. Mi meghitt, és mi megjátszott? Vajon ki merünk nézni a pezsgőspohár mögül, amikor az újév nyitányaként felcsendül a Himnusz?”

(Szemessy Kinga: Ünnep-szindróma, ellenfeny.hu)

A Duna Táncműhely azzal a céllal alakult 1999-ben, hogy a magyar néptánc sokszínű formakincsét felhasználva igényes táncszínházi produkciókat, kortárs mozgásszínházi előadásokat hozzon létre. Az alkotók a néptáncot speciális tánctechnikaként kezelik, amelynek segítségével igyekeznek egy egyéni mozgásnyelvezetet kialakítani. A táncműhely változó összetételben működik, tagjai professzionális táncosok. Előadásaikkal számos hazai és külföldi táncfesztiválon találkozhatnak a nézők.

előadók: Bodor Ildikó, Bonifert Katalin, Lázár Eszter, Baranyai Balázs, Vida Gábor, ifj. Zsuráfszki Zoltán * zenészek: Bakai Márton – hegedű, Pribay Valéria – cselló, Szalay Tamás – nagybőgő * zeneszerző: Bakai Márton * jelmez: Túri Erzsébet * fény: Lendvai Károly * hang: Fekete Mátyás * rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik