Kultúra

Gergye Krisztián Társulata: Feltépett múlt

Gergye Krisztián Társulatának három részes viktimológiai előadássorozatából, az első részt, a Féltépett múltat mutatják be a Régi Zsinagógában május 10-én, 19.30 órakkor.

Gergye Krisztián Társulata a 2011-es évben ünnepelte létezésének 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból a 2011/2012-es évad egészén átívelő viktimológia performansz-sorozatot indított Trilógia Maraton címmel. Az első, A feltépett múlt című trilógia összegzésére 2011 novemberében került sor a MU Színházban, melynek keretében létrejöhetett az első viktimológia-előadás.

Az egyszeri és megismételhetetlen, helyspecifikus performanszok után (Kőszeg – Passio reversible, Pannonhalma – Áldozat, Szépművészeti Múzeum – Csendélet zajjal) a hagyományos színházi térben megszületett összegzés az ember személyes és történelmi múltjának analógiáival, a személyes gyökerek kutatásával a múlttal való szembenézés lehetőségeit keresi, hogy irányt és értelmet találhasson jelenének.


Fotó: Dömölky Dániel

“Izgalmas és kihagyhatatlan lehetőségnek tartjuk, hogy egy színházi térre szerkesztett kísérleti performanszunkat újra kimozdítsuk a hagyományos színházi keretekből, hogy egy trilógia emléknyomait helyezhessük egy, a színházi minőségében újraszakralizált, anno szent térben”– írja a MASZK.

A szegedi Régi Zsinagóga épülete, mely számos alkalommal látta már vendégül Gergye Krisztián Társulatát, olyan helyszín, mely az eddigi katolikus kulturális kontextusok konfrontációjába helyezett viktimológiai tematikának egy szélesebb teret nyit a zsidó-keresztény hagyomány tekintetében. Ez a kortárs viktimológia, mely a szent és profán, a múlt és a jelen, a személyes és a történelmi konfrontációjából építkezik, az egyetlen értelmes lehetősége társulatunknak, hogy az adott kultúrpolitikai anomáliákra, a finanszírozási polémiákra, a jelenkor szélsőségeire reagálhasson.

Gergye amellett, hogy mer és tud nevetni magán, egy kamikaze bátorságával teszi közszemlére és vállalja fel az összes olyan szerepet, ami miatt egy összezáró, elveiben, értékeiben konzervatív és hagyománykövető társadalom egy férfit – és általános olvasatban: bárkit, aki különböző, más, nem betagozódni akaró – kivethet magából.
(Papp Tímea: A férfi és a szemérem, Fidelio.hu)
http://www.fidelio.hu/szinhaz/kritika/a_ferfi_es_a_szemerem

Szereplők: Ágens, Tárnok Marica, Lőrinc Katalin, Pásztor Tibor, Madák Zsuzsanna, Bánfalvi Eszter, Dömölky Dániel, Gergye Krisztián
Ffelvételről: Makranczi Zalán, Ágens, Szakács Ildikó
Zenei szerkesztő: Philipp György
Jelmez: Béres Móni
Smink, maszk, kellék: Károlyi Balázs
Video, dokumentáció és vetítés: Nay Tilda
Fotó: Dömölky Dániel
Dramaturg konzultáns: Miklós Melánia
Pszichológus konzultáns: Csigó Katalin
Podukciós menedzser: Trifonov Dóra
Rendezőasszisztens: Kiss Réka Judit
Rndező, koreográfus, látványtervező, író: Gergye Krisztián

Bemutató: május 10., 19:30. Helyszín: Régi Zsinagóga (Szeged Hajnóczy utca 14)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik