Kultúra

Könyv-örökbefogadás a Somogyiban

Tóth Pál, Csirik János és Sófi József fogad örökbe egy-egy könyvet április 18-án a Somogyi-könyvtárban.

Hagyománnyá vált, hogy a Szegedért Alapítvány Díjazottjai örökbe fogadnak egy-egy könyvritkaságot a Somogyi-könyvtár gyűjteményéből.

Az idei ünnepélyes ceremóniára 2012. április 18-án 16.30 órai kezdettel kerül sor a könyvtár harmadik emeletén.

A művészeti kuratórium díjazottja, Tóth Pál Balázs Béla-díjas filmrendező Zacharia Traber Nervus opticus című művének 1675-ös, első kiadását; Sófi József, biológus, a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány alapítója az 1927-ben mindössze 330 példányban megjelent, Vér és arany című albumot fogadja örökbe, amely Baja Benedek Ady-versekhez készített, 12 nagyméretű litográfiáját tartalmazza. Sófi József alapítványa nevében is pártfogásába vesz egy kiadványt: a nagyhírű tudományos folyóirat, a Nature egy 1880-as számát.

A tudományos kuratórium díjazottja, Bernáth Árpád irodalomtudós Goethe nagyhatású levélregényének, Az ifjú Werther szenvedéseinek (Die Leiden des jungen Werthers) 1775-ös, második kiadását fogadja örökbe. A kis kötet különlegessége, hogy ún. gyűjtőkötet: egyéb, a ’Werther láz’ ihlette, egykorú, irodalmi alkotásokat is tartalmaz.

Csirik János programtervező matematikus, a Szegedért Alapítvány idei fődíjasa Caspar Schott, XVII. században élt német tudós, matematikus (aki egy számológépet: ’Rechnenkasten’-t is szerkesztett) Schola Steganographica című művének 1665-ben megjelent kiadását fogadja örökbe.

Az örökbefogadási ünnepség nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel vár a Somogyi-könyvtár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik