Kultúra

Günter Grass nemkívánatos személy Izraelben

Nemkívánatos személy Izraelben Grünter Grass német író, miután közzétett egy verset, amelyben a zsidó államot azzal vádolja, hogy atomarzenálja miatt a világbékét fenyegeti.

“Eli Jisai belügyminiszter nemkívánatos személynek nyilvánította Günter Grasst Izraelben” – jelentette be vasárnap a miniszter hivatalának közleménye, amely szerint a vers “az Izrael Állam és az izraeli nép elleni gyűlölet lángjainak felizzítására tett kísérlet”. Három nappal korábban a kormány szégyenletesnek és szánalmasnak minősítette a verset.

A miniszter azt “tanácsolja” a szerzőnek, hogy “ha eltorzított és hazug műveit folytatni kívánja, azt tegye Iránból, ahol őt támogató közönségre fog találni”.

Dzsavad Samakdari, az iráni kulturális miniszter helyettese szombaton levelet intézett Günter Grasshoz, amelyben elismeréssel adózik neki, “amiért kimondta az igazságot”.

A 84 éves Grass prózaversében, amely a Süddeutsche Zeitungban jelent meg, elítéli az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli csapással való fenyegetéseket, mondván, hogy azok az iráni nép elpusztításához vezethetnek.

Ha kíváncsi Günter Grass műveire és szeretne beleolvasni, kattintson ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik