Kultúra

A tévében: két férfi, rengeteg nő és pár vírus

Két harcias férfi mellett egy harcias és számtalan kiszolgáltatott nő és pár halálos mikroba alakítja a mai adást.

21:00, film+, Rambo
Rögtön egy nagy harcossal kezdünk, az alapvetően háborúellenes John Rambóval, akinek Amerika túl paranoid és illebrális – igen, így van. Egy klasszikus 1982-ből Andrew Laszlo csodálatos operatőri munkájával.

21:10, Viasat3, Ragadozók
Úgy látszik, ez az Amerikába emigrált (“kidisszidált”) magyar operatőrök napja, “a másik”, Zsigmond Vilmos volt ennek a filmnek a képi világának a felelőse. A történet az Afrikában épülő vasút történelméhez kapcsolódik – hidat kéne építeni egy helyütt, de két oroszlán tizedeli az építőket, így aztán egy hétpróbás oroszlánvadász érkezik. Utóbbi szerepében Michael Douglast láthatjuk – csak le kellet porolnia a Smaragd románcából maradt jelmezét -, de itt lesz még Val Kilmer és Tom Wilkinson is. 

21:35, Duna TV, Claire Brunetti, a zsarulány
A francia rendőrfilmeknek nagy hagyománya van, a női rendőrfilmek pedig ezt a nagy hagyományt keresztezik egy még nagyobbal – a francia nőkével. Egy hegyektől körülvett tó partján játszódik a film, melynek főhőse (ahogy a port.hu fogalmaz) “a vonzóan szép nyomozó”, a címszereplő. Épp hazatérne a kisvárosba, ahol azonban a bűnügyeknél is fondorlatosabb dolgokba botlik: a családi hagyoményokba és érdekellentétekbe, amelyek a városi rendőri székbe röpített nő karrierjét is veszélyeztetik – no meg az életét. Egyébként a főszereplő Elsa Mollien tényleg “vonzóan szép”.  

22:20, Spektrum, A biztonság tudománya: bioterror
A vegyi és biológiai fegyverek állítólag a szegény államok atomfegyverei – ezért a nemzetközi közösség is szigorúan veszi az ilyesmit (Irak tanúsíthatja: a biológiai fegyver annyira veszélyes, hogy még akkor is érhet támadás egy országot ilyen vádakkal, ha nincs neki épp semmilyen ilyesmije – ettől függetlenül épp Irak használt vegyi fegyvereket a saját polgárai, a kurdok ellen pár évtizede). Ha a kedves tévénéző amerikai elnöki terveket dédelget (ehhez persze amerikai földön kellett születnie), okvetlenül nézze meg ezt az ismeretterjesztő filmet, mely rengeteg dolggal ismertet meg a témában. (pl. tudták, hogy a biohadviselés egyik alfaja az entomológai, azaz rovarok általi hadviselés?)

0:20, Duna TV, Nőnek születtek
Van, ahol bármiféle biológiai támadás nélkül is szenvednek sokan – vagy mondjuk úgy, a biológiai hadviselés egyik elterjedt, eddig be nem tiltott formája a nők érvényesülése, szabadsága és boldogsága elleni harc? Ez a dokumentumfilm az indiai nők helyzetét (mely bízvást hívható áldatlannak) mutatja be – a hivatalosan nem, de hagyományaiban élő kasztrendszerrel is sújtott nőkre prostitúció, szervkereskedelem, kizsákmányolás és nyomor vár – kész csoda, hogy még így is léteznek önkéntesek közöttük, akik megpróbálnak a többiek sorsán segíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik