Kultúra

Új nevet kapott a Petőfi Csarnok

PeCsa Music Hallként működik tovább az egykori Petőfi Csarnok. Az intézmény új üzemeltetői több régi programot megtartanak, ám reformokat is terveznek.

A kulturális központ üzemeltetési jogát tavaly ősszel elnyerő Cortina Service Kft. csütörtök este tartotta az intézmény zárt körű szakmai megnyitóját. A rendezvényen az ügyvezető, Nagy Károly elmondta, hogy kézenfekvő volt versenybe szállniuk a helyért, ugyanis 2009-ben szintén pályázati úton már elnyerték a Petőfi Csarnok vendéglátását, így házon belül voltak. A cég nagy lehetőségeket látott, illetve lát most is az intézményben – fogalmazott Nagy Károly.

“Ahogy a pályázati kiírásban és a szerződésben is szerepel, a PeCsa Music Hallnak is sokszínű, eklektikus kulturális programokat kell biztosítania. Szervezőink vegyesen kerülnek ki a Petőfi Csarnok korábbi stábjából és saját csapatunkból, ez biztosítja, hogy a Petőfi Csarnok jól bevált programjai és a PeCsa Music Hall újításai jól megférjenek egymás mellett. Külsős szervezőkkel is együtt akarunk működni, hogy minél nagyobb területet lefedhessünk a hazai és külföldi zenei szférában, műfajtól függetlenül mint lehetséges koncerthelyszín” – fejtette ki az ügyvezető.


Régi és új programok is várhatók
(Fotó: MTI)

A Cortina Service Kft. bérleti díjat fizet az ingatlan használatáért, amelynek összege havonta 1,6 millió forint plusz áfa. Az üzemeltető a fővárossal és a zuglói önkormányzattal kötött szerződésben vállalta azt is, hogy az elkövetkezendő időszakban 310 millió forint plusz áfát költ felújítási, állagmegóvási, valamint fejlesztési munkálatokra, amelyek során többek között megújul a szabadtéri színpad és nézőtere, valamint a koncertterem is.

“A fő különbség a korábbi és a mostani üzemeltetés között az állami támogatások hiányában van. A Petőfi Csarnok egész eddigi működése során sok tízmilliós nagyságrendű állami támogatást kapott, valamint nem számítottak fel bérleti díjat sem a helyszín használatáért. Mi nem vagyunk jogosultak semmiféle működtetést segítő kiegészítésre vagy kedvezményre. Ami a felújításokat illeti, mivel az átvétel még igen friss, egyelőre a műszaki tervezés fázisában vagyunk, mindenképpen el kell azonban végezni a ház energetikai felújítását, amely már régóta esedékes, és számos olyan más átalakítást is végre kell hajtani, amely nélkül nem lehet üzleti alapon üzemeltetni a PeCsa Music Hallt. A munkálatok a tulajdonos által kijelölt szervezet, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központtal való egyeztetéseket követően kezdődhetnek meg. Ezekre terveink szerint az idei első negyedév végéig sor fog kerülni” – mondta Nagy Károly.


A szabadtér is megújulhat
(Fotó: MTI)

A kulturális programok egyelőre alakulóban vannak. Az ügyvezető tájékoztatása szerint a legközelebbi nagyobb volumenű koncertest ezen a héten szombaton a Világvége-eleje metálfesztivál lesz, amelyen az Omen és az Akela mellett több más formáció is színpadra lép. Február 7-én a klasszikus brit hard rock csapat, a Uriah Heep alapító billentyűse, Ken Hensley ad koncertet, február 18-án pedig a PeCsa Music Hallban lesz a Streetdance Battle 2 hiphop táncverseny és workshop. Klubként fog működni a házban a Méta táncház, amelynek komoly hagyománya alakult ki a Petőfi Csarnokban.

A főváros honlapján olvasható szerződés határozott időtartamra, tíz évre szól, ennek letelte előtt a jogviszony meghosszabbításáról a felek egyeztetést folytatnak. A pályázó csak kulturális, közművelődési célra, valamint az ezzel összefüggő szolgáltatásokra használhatja az ingatlant. A bérlő kötelezettséget vállalt ifjúsági koncertek, klubok, népzenei találkozók, koncertek, családi programok, sport és szabadtéri rendezvények szervezésére.

A Cortina Service Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. győztes pályázatában szerepelt, hogy a bérleti időszak első öt évében megvalósítanák a korszerűsítést. Terveik szerint sürgősen felújítanák például a kazánházat, a szabadtéri mellékhelyiségeket, az irodákat és az előcsarnokot, ezenkívül modern művészöltözőket és kiszolgáló helyiségeket alakítanak ki. A következő évek tervei között teljes fűtéskorszerűsítés, egy új koncert- és rendezvényterem, ruhatárak kialakítása, valamint a teljes homlokzat felújítása is szerepel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik