Kultúra

John Malkovich is jön a Budapesti Tavaszi Fesztiválra

Tovább bővült a 2012-es Budapesti Tavaszi Fesztivál vendégeinek névsora: egy rendhagyó produkcióval a világhírű filmszínész, John Malkovich is fellép a rendezvényen.

A művész évek óta dolgozik Martin Haselböck karmesterrel kortárs operai projekteken, és a BTF-re is ezek közül hozzák el az egyiket, amelynek címe Pokoli vígjáték (The Infernal Comedy) – mondta el Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont ügyvezetője. A bécsi Ronacher Színházban 2009-ben debütált, majd egész Európát bejáró színdarab az amerikai katona apától és osztrák prostituált anyától származó Jack Unterweger valós történetét dolgozza fel, akire kilenc nő meggyilkolását bizonyították rá, az ítélethirdetése másnapján azonban felakasztotta magát a cellájában. A mű írója és rendezője Michael Sturminger, Malkovichot két szoprán és egy színpadi zenekar kíséri. A fesztiváligazgató elmondta, hogy a sztárral közönségtalálkozót is szeretnének szervezni, és filmjei vetítését is tervezik.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Budapesti Tavaszi Fesztivál jövőre anyagi okokból rövidebb lesz. Vitézy Zsófia ennek kapcsán most kiemelte, hogy a financiális nehézségeik ellenére sikerült megtartani a programban az úgynevezett drága produkciókat, amilyen például az Orosz Nemzeti Zenekar koncertje, Maxim Vengerov fellépése, valamint a Royal Philharmonic Orchestra estje lesz. Az ügyvezető hozzátette: a Budapesti Tavaszi Fesztivál finanszírozása egy háromoldalú, a főváros, a kulturális kormányzat és a turizmus közötti szerződésen alapul, és az már egyértelmű, hogy Budapest a legutóbb elfogadott közgyűlési határozat szerint 150 millió forintot ad a fesztiválra, ami csupán hétmillióval kevesebb a tavaly folyósítottnál. Az azonban még teljesen bizonytalan, mennyit juttat a két állami finanszírozó, így a szervezők nem tudják, végül mekkora csökkentéssel kell számolniuk, ami a tervezést is megnehezíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik