Kultúra

A tévében: hősök, ahogy még nem láttuk őket

Fogyatékosok és segítőik, titkos ügynökök, bankrablók, mindennapi hősök és hírességek, meg egy kétszeresen özvegy nő.

A Négy évszak a Halak Szigetén egy olyan dokumentumfilm, amely a sérült emberek lehetőségeit, életük és sorsuk perspektíváit, illetve az az ahhoz viszonyulás mikéntjének jelentőségét mutatja be – mire is képesek ezen embertársaink, ha hiszünk, bízunk bennük, ha képesek vagyunk meghallani őket. Szekeres Csaba és Vizi Mária filmje 20:00-kor a Duna2-n.

Bár a fürgébbek már a negyedik rész átmaszkírozott budapesti tájképein is túl vannak, ma megtekinthetjük a Mission: Impossible 2-t, melyben Tom Cruise megint csak felvesz egy műarcot, lóg legyezőszerűen széttárt karokkal, fut, lő, spekulál, most épp egy halálos vírus elleni küzdelemben, melyet egykori, rossz útra tért harcostársa akar az emberiségre szabadítani. John Woo rendezésében 21:00-tól a TV2-n.

 

Bankrablók, rendőrség kijön, “körülvettük, nincsen semmi értelme, feltartott kézzel!” – idáig mindenkinek ismerős. De 1997. február 28-án a bankrablók úgy gondolták, nem egy helikoptert kérnek, netán egy autót járó motorral, hanem elkezdtek lőni. 44 percig folyt a tűzharc, ami elég sok idő, nem szerettem volna túsz lenni abban a bankban. Hogy és miért történt mindez – erről szól a 44 perc című film, melyben a lövöldözések nagy mestere, Michael Madsen is játszik. 23:15, film+

Újra itt a Propaganda, mégpedig hosszabb, nagyobb formátumban – immár 50 perc hosszban. Till Attila azon tévés személyiségek közé tartozik, akik több irányban is kutakodnak, vezet show-kat, népszerűbb műsorokat, de rendez, fest is, és a Propagandában is segít az alapvetően kétirányű folyamatban. A műsor ugyanis egyrészt ismert embereket mutat be lehetőleg lehántva róluk a celebritás mázát, rétegeit, illetve ismeretlen hősöket, kiemelkedő figurákat ismertet meg velünk. Ma este a Tankcsapda énekes-basszusgitárosa lesz az egyik célpont, a magyar “suttogó”, okleveles ló-ember tolmács Pataky Kata pedig a másik. 23:30, TV2.

Egy férfi öt éve halott, amikor meghal egy autóbalesetben. Előzőleg ugyanis csak hivatalosan volt halott, amúgy eltűnt egy hajóbalesetben, (Most már tényleg) özvegye szeretné megtudni, miért élt a férje így, és felkér egy magánnyomozót a kutatásra – de egyre furcsább dolgok nyomára bukkan. Rendezd meg a halálod! 23:35, RTL Klub.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik