Kultúra

Retinapetting az Ifjúsági Házban csütörtökön

Retinapetting-az-Ifjusagi-Hazban-csutortokon(3)(1024x768).png (IH, ifjusagi haz, luxusparade, szeged, Dr. Márton Beatrix)
Retinapetting-az-Ifjusagi-Hazban-csutortokon(3)(1024x768).png (IH, ifjusagi haz, luxusparade, szeged, Dr. Márton Beatrix)

Első alkalommal kerül megrendezésre Szegeden a Luxusparádé elnevezésű rendezvény.

Hagyományteremtő céllal, idén először rendezik meg Szegeden az Ifjúsági Házban a Luxusparádé elnevezésű divat- és szépség-börzét, mely a Miss Alpok-Adria nemzetközi szépségverseny csongrád megyei döntőjének kísérőrendezvénye is egyben.

A csütörtökön délután három órától kezdődő eseményt a EuropeFace modellügynökség, és a Confetti Rendezvényszervező cég szervezi, céljuk, hogy a Budapesten ismert csillogást és pompát becsempésszék egy napra Szegedre is – természetesen messzemenőkig figyelembe veszik a mai nehéz gazdasági helyzetet is, így nem szeretnének hivalkodónak tűnni – szögezte le a sajtótájékoztató elején Dr. Márton Beatrix, a rendezvény egyik háziasszonya.

Az elérhető luxus a jelszavuk, ezzel a börzével is az lenne a céljuk, hogy a hölgyek kis ráfordítással is messzemenő változást érjenek el a hétköznapjaikban. Különböző előadásokkal várják az érdeklődőket, így lesz életvezetési tanácsadás, plasztikai sebész is válaszol a kérdésekre, valamint az öltözködés, ruházkodás területén is segítséggel szolgálnak bárkinek. A szervezők a tanácsadásokon kívül még ékszerek, bizsuk, divat-trendek bemutatójával, valamint masszázzsal és glamour-fotózással kedveskednek a szebbik nemnek.

Hogy a férfiakat is bevonzzák rendezvényükre, Pleskó-Almási Anita, az est másik szervezője elárulta: számukra Mercedes luxus-autókkal és tesztvezetéssel, veterán motorok kiállításával, Playmate-ekkel való közös portfólió-fotózási lehetőséggel, valamint póker- és rulett-asztallal készülnek – az egy négyzetméteren tolongó csinos lányok látványán túl.

Szerbiából és Romániából is sokan fognak érkezni, hiszen túl a börzén, tanácsadásokon a rendezvény valójában a Miss Alpok-Adria nemzetközi szépségverseny Csongrád megyei döntője köré szervezett ’körítés’. 13 lány fog versenyezni a királynői címért, és az értékes ajándékokért, melyeket a Szegedi Paprika Rt., a Neckermann utazási iroda, Mosoly Klub fogászati rendelő, és még sokan mások ajánlottak fel. Az értékes nyereményeket a Pick Szeged kézilabdásai fogják átadni a hölgyeknek, a zsűriben pedig Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, Lakatos Márk stylist, Makány Márta divattervező fog helyet foglalni, többek közt.

A rendezvény műsorvezetője Dukai Regina lesz, a Viva TV zenei csatorna pedig itt fogja forgatni hosszú évek óta töretlenül folytatott klipkérő műsorát, a Megállót. Az eredményhirdetés előtt Tóth Gabi fogja szegedi rajongóit megörvendeztetni koncertjével, majd a buli a Number 1 és a Café Zacc-ban fog folytatódni hajnalig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik