Kultúra

Duna World néven újul meg a Duna 2 televízió

Januártól nemcsak Európába, hanem Amerikába, illetve Ausztráliába is sugároz majd a csatorna.

A tájékoztató, identitást építő programokat, valamint szórakoztató tartalmakat sugárzó csatorna kialakításánál Amerika keleti és nyugati partja, valamint Ausztrália és Európa idősávját is figyelembe vették, így a külföldön élő magyarok mindenhol fő műsoridőben láthatnak majd hírműsort – mondta el Dobos Menyhért vezérigazgató. A 2006. április 16-án Duna 2 Autonómia néven indult adó ezzel rövid időn belül másodszor változik meg, ugyanis nemrégiben, 2011. október 3-án egyszer már újrapozicionálták mint művészeti-kulturális csatornát.

A Balatonalmádiban tartott Korrektúra konferencia Vezérkar című beszélgetésének résztvevői – Dobos Menyhért mellett az MTI, az MR, valamint az MTV vezérigazgatói, illetve a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke – a Duna World elindítása mellett más tervekről is bejelentéseket tettek. Belénessy Csaba az MTI részéről elmondta: MTI Junior címmel új, fiataloknak szóló, a legmodernebb elektronikus eszközökön is elérhető szolgáltatás elindítását tervezi a hírügynökség, míg Jónás István a Magyar Rádiótól arról tájékoztatott, hogy a Duna Worldhöz kapcsolódóan várhatóan a jövő év elejétől a rádió is készít – más közmédiumok határon túli híranyagainak felhasználásával – tengerentúlra szóló tartalmakat, ezek azonban Európában nem lesznek foghatók. A vezérigazgató emellett arról is beszámolt, hogy jövő évtől Időutazás címmel várhatóan új, 6-12 éveseknek szóló műsort sugároz majd az MR, amelynek hallgatóit már az új médián keresztül is megszólítja majd a rádió.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik