Kultúra

A japán atomkatasztrófáról készít filmet a Chihiro rendezője

Nem a tőle megszokott különleges családi rajzfilmek sorát folytatja új művével Mijazaki Hajao.

A Chihiro szellemországban, A vándorló palota és a Totoro japán rendezője egy realisztikus filmet szeretne készíteni arról, hogy milyen a helyzet hazájában a cunami és a nukleáris katasztrófa után – mondta el Mijazaki munkatársa, Szuzuki Tosio. A producer úgy fogalmazott: „ez nem az a fajta mű lesz, amit hátradőlve, kikapcsolódásképpen lehet majd nézni.”

Mijazaki hosszú ideje nyíltan ellenzi a nukleáris energia felhasználását. Márciusban a rendező a Fukusima atomerőműben kialakult krízishelyzet kapcsán az atomenergiát a „kezelhetetlen tűzhöz” hasonlította, amit a mítosz szerint Prométheusz a görög istenektől lopott el az embereknek, júniusban pedig saját stúdiójának épületére egy transzparenst helyezett, amelyen az állt: „A Ghibli stúdió olyan árammal akar dolgozni, ami nem atomerőművekből származik”. Sokan úgy vélik, hogy a Nippon Television többek között éppen emiatt helyezte tiltólistára legutóbbi filmjét, a Ponyót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik