Kultúra

CD-re kerül az első Beatrice-lemez

Huszonhárom év után jövő héten CD-n is megjelenik a Beatrice első stúdiólemeze, a '78-88.

A dupla album első korongján olyan, 1988-ban újra rögzített Beatrice-számok szerepelnek, amiket már 1978-ban is játszott, és a mai napig is műsoron tart a zenekar, így például a Jerikó, a Nagyvárosi farkas és a Nem kell, míg a második részen 1987-88-ban írt dalok hallhatók, köztük az együttes egyik legnagyobb slágere, az Azok a boldog szép napok. “Miután csúcskorszakunkban, a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején finoman szólva sem voltunk a rendszer kedvencei, nem lehetett lemezünk sem – idézte fel az MTI-nek Nagy Feró. – A ’78-88 volt az első Beatrice-stúdióalbum, magánkiadásban jelent meg 1988-ban, amikor még nem nagyon volt ilyenre példa. Más lehetőségünk nem volt, mert a hivatalos hanglemezgyár még akkor is nemet mondott egy Ricse-lemez megjelentetésére.”

A csaknem negyedszázaddal ezelőtti felvételeket digitálisan felújították, a lemez a dalok szövegeivel és eddig kiadatlan fotókkal lát napvilágot a Collective Art gondozásában. Nagy Feró szerint a régóta esedékes újrakiadásra azért kellett mostanáig várni, mert az anyag jogai felett rendelkező Ring kiadó nem mutatott érdeklődést a CD-n történő megjelentetés iránt, a jogokért pedig túl magas összeget kértek a zenekartól. Az énekes az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: “Nekem fontos, hogy végre CD-n is kijött, kérdés, a közönségnek mennyire az.”

Mint története során sokszor, a Beatrice akkor is kényszerpályán mozgott, amikor lehetőség nyílt a lemez elkészítésére: dobosuk, Donászy Tibor éppen elment az Eddába játszani, ezért helyette az R-Gós Barille Pasquale ugrott be a régi számok felvételére, a több dal zenéjét is jegyző Hirleman Bertalan pedig az újakra. Mellettük Lugosi László volt a gitáros, a basszusgitáros pedig a régi dalok többségének szerzője, Miklóska Lajos, illetve Zsoldos Tamás. A mai Beatricében a régi tagok közül már csak Nagy Feró szerepel, ő viszont elmondta: a megjelenés kapcsán tervez egy olyan koncertet is, amelyen a klasszikus lemez készítésében részt vevő zenészek is fellépnének. A frontember elmondása szerint ezt a bulit valamikor jövő február környékén tartanák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik