Kultúra

Botrányba keveredett az Oscar-gála producere

A melegeket sértő kijelentést tett pénteken Brett Ratner. Az Oscar-gála producere bocsánatot kért, de megbízói belé vetett bizalma megingott.

A Hogyan lopjunk felhőkarcolót? rendezője a filmjéhez kapcsolódó egyik nyilvános eseményen ejtette el a botrányt kavaró megjegyzést: amikor megkérdezték tőle, hogyan szervezett próbákat a színészeinek, azt felelte, „Próbák? A próbák a buziknak valók”. A kijelentés hatására a beszámolók szerint legalább egy ember felállt, és kiment a teremből.

Hétfői bocsánatkérésében Ratner úgy fogalmazott: „Nagyon ostoba voltam. Akik ismernek, mind tudják, hogy szemernyi előítéletesség sincs bennem, de történetmesélőként sokkal jobban át kellett volna gondolnom, hogy milyen ereje van a szavaknak.” Az Oscar-gála szervezőbizottsága külön nyilatkozatban ítélte el a pénteki kijelentést, de támogatásáról biztosította a rendezőt – ugyanakkor a The Wrap értesülései szerint a színfalak mögött az Amerikai Filmakadémia munkatársai már kevésbé biztosak abban, hogy jó ötlet volt rábízni a műsor elkészítését. Kételyeiket az is erősíti, hogy Ratnernek hétfőn Olivia Munntól is bocsánatot kellett volna kérni Howard Stern rádióműsorában, de a házigazda unszolására végül inkább szexuális kalandjairól, a maszturbálásról, a heréi méretéről, a hollywoodi nagyságok nemi életéről és hasonló témákról beszélt.

Ratnert egyébként éppen azért kérték fel a 84. Oscar-gálához, mert a szervezők a tavalyi rendezvény rossz kritikái után azt szerették volna, ha valaki felrázza a műsort – innentől azonban valószínűleg meglehetősen rövid pórázra fogják majd a producert. A ceremóniát 2012. február 26-án tartják a Los Angeles-i Kodak Theatre-ben, a házigazda Ratner invitálására Eddie Murphy lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik