Kultúra

A tévében: húzós témák szerzetesekkel és humoristákkal

Cigánytelepen segítők, megváltozott nyárspolgárok, átvert humorista, véres középkor - és egy kis őrült romantika.

Forró témával kezdünk, a katolikus egyház bár rengeteget tesz a rászorultakért, hivatalos kommunikációjában, PR-jében erre nem helyez nagy hangsúlyt – holott a cigány integrációban hatalmas részt lehetne vállalnia az egyházi szervezeteknek, mivel a magyarországi cigányok többsége katolikus. Spanyol szerzetesek vállalták, hogy cigánytelepekre mennek, hogy az ott élő gyerekekkel törődjenek – ezt mutatja be a “Ott lenni, ahol kell …” (Szerzetesek a cigánytelepen) című dokumentumfilm a Duna II Autonómián 19:35-től. Érdekes lenne látni, hogy mit csinálnak mindeközben a magyar szerzetesek? Tán ha közülük több utazna el cigánytelepre, arról is készülne egy dokumentumfilm, akkor még talán egyre több szerzetes, katolikus is lenne, nem?

Nem elszakadva a vallástól jöjjön egy vallási türelemről is szóló, de alapvetően vígjáték, a Jákob rabbi kalandjai, melyben Luis De Funesszel esik meg, hogy rabbibruhát ölt, majd egyre képtelenebb kalandokba keveredik, miközben alapvetően semmi baja a kisebbségekkel “ha engem békén hagynak” (lásd még “nekem is vannak cigány barátaim”). 21:00, Story4.

Lezárul A katedrális, a sorozat egy lelkes kisebbség ügye lett, a tömegek inkább lefeküdtek aludni, vagy valami könnyebbre kapcsoltak. A mai utolsó epizódokkal intsünk könnyes búcsút a fóti Donald Sutherlandnek 21:50-től a TV2-n.

Litkai Gergely lesz a vendége a Záróra fiataloknak adásának, melyben minden bizonnyal betekintést nyerhetünk a stand up komédia belvilága mellett a filmkészítés egyes gyakorlataiba is, elvégre Litkai írta annak a Szuperbojznak a forgatókönyvét, ami olyan lett, amilyen, s ami után Litkai hosszas levélben magyarázta el, hogy is történt mindez.  Vagy nem, Veiszer Alinda kezében a marsallbot, 22:25, m2.

Zárjunk akkor egy Danny Boyle-vígjátékkal, Az élet sójában Ewan McGregor és Cameron Diaz kerülnek össze, előbbi balek, utóbbi elkényeztetett liba, akit az előbbi elrabol, de az utóbbinak nincs kifogása ez ellen. A sok szegénység, vér, előítélet, magyar humorista után kell egy kis romantikus felüdülés, nem? 22:45, RTL Klub.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik