Kultúra

Szakít a sajtóval Lars von Trier

A világhírű dán rendező nem ad többé sajtótájékoztatót. Tavasszal Cannes-ban - egy botrányos kijelentését követően - kitiltották a fesztiválról.

A rendező a Libération című francia lapnak adott szerdai interjújában beszélt arról, hogy nem áll többé a sajtó elé. “Kész, vége. Úgy fogom csinálni, mint Terrence Malick” – utalt rejtőzködő amerikai kollegájára, aki sajtótájékoztatón soha nem jelenik meg, és interjút is csak nagyon ritkán ad. “Nem csak őt illeti meg ez a kiváltság” – jegyezte meg Lars von Trier.

A dán rendező balul sikerült cannes-i sajtótájékoztatójára utalva felidézte, hogy a sajtó elé – Melankólia című filmje kapcsán – Gilles Jacob fesztiválelnök kérésére állt, de egyáltalán nem volt felkészült. “Pánikba estem, idióta dolgokat mondtam” – mondta a lapnak. Utána azonban “tízszer is bocsánatot kért” – tette hozzá.

Lars von Triert ezt követően kitiltották a fesztiválról, filmje női főszereplője, Kirsten Dunst viszont a botrány ellenére is megkapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik