Kultúra

Jöhet a folytatás az új Majmok bolygójához

Az észak-amerikai kasszasikerlista élén álló A majmok bolygója: Lázadás című sci-fi brit rendezője szívesen folytatná a filmet.

Rupert Wyatt rendező szerint  a kritika és a közönség is olyan jól fogadta a produkciót, hogy érdemes a folytatásról gondolkodni. A rendező a BBC-nek azt nyilatkozta, rengeteg további ötlete van.

A 38 esztendős Wyatt három éve mutatkozott be rendezőként a Menekülők című thrillerrel, A majmok bolygója: Lázadás csak a második filmje.

A majmos történet napjaink San Franciscójában játszódik. A szereposztásban – az emberek között – James Franco, Freida Pinto, John Lithgow, Brian Cox és Tom Felton is látható. A történet zömét a Caesar nevű csimpánz (Andy Serkis) szemszögéből ismeri meg a néző. Serkis (aki többek között Gollamot is alakította A Gyűrűk Urában) a filmen a “performance capture” technológiával jelenik meg élethű csimpánzként.

Wyatt elmondta, hogy a film sikere azt bizonyítja, hogy jó úton jártak a sorozat felújításával, és sikerült úgy bevezetniük, hogy az remélhetőleg még több folytatást is megérhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik