Kultúra

Művészek verték át egy sajtóértekezlet résztvevőit

Egy nagyszabású párizsi ingatlanprojekt sajtóbemutatójának álcázta városvédelmi akcióját egy francia művészcsoport.

A díszes meghívó szerint a sajtótájékoztató Párizs egyik legismertebb központi térségének, a Hotel-Dieu kórházi komplexum felújításáról és egy egész negyed (a Notre Dame székesegyház és az igazságügyi palota környékének) átalakításáról szólt volna.

Ennek megfelelően a tour Saint-Jacques, vagyis a Szent Jakab-torony tövében csütörtökön sötét öltönyt viselő férfiak kis csoportja fogadta az egybesereglett újságírókat. A sajtóértekezlet vezetője bemutatta az Immorose Prestige “nemzetközi befektetési alap” elnökét, aki részletesen ismertette a négy év alatt megvalósítandó “ambiciózus városépítészeti tervet” – ez egyebek között egy új ötcsillagos hotel, magas színvonalú luxusrezidenciák, esetleg a Szajnán létesítendő kikötő felépítését irányozta elő.

A sajtó képviselői között elegáns brossúrát is kiosztottak a 2014-ig megvalósuló projekt látványtervével, épületek alaprajzával, ahogy aztán egyre újabb, egyre meglepőbb részletek derültek ki az addig ismeretlen beruházó merész elképzeléseiről, az újságírók fokozatosan megértették, hogy fiktív, kitalált projekt ál-sajtóértekezletén vesznek részt.

Az eseményt a H5 nevű, festőkből, grafikusokból és videósokból álló művészcsoport szervezte az – igazi – Beckmann N,Thépé építészeti iroda támogatásával. A H5 résztvevői ezzel az áleseménnyel arra akarták felhívni a párizsiak figyelmét, hogy a burjánzó presztízs- és ingatlanberuházások milyen kárt okozhatnak a város építészeti örökségének.

A csoportnak nem ez volt az első hasonló vállalkozása. 2007-ben az építészeti örökség bemutatására meghirdetett “fehér éjszaka” idején a Fornay könyvtárnak otthont adó Sens-palotát rombolták le, azaz pontosabban eljátszották azt, hogy lerombolják. Párizs 4. kerületének telefonközpontja alig győzte fogadni a könyvtárat féltő környékbeliek felháborodott telefonhívásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik