Kultúra

Díjat kapott Till Attila filmje Kínában

A Csicska című film a mobiltelefonos rövidfilm-kategóriában a legjobb játékfilm díját nyerte a 14. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon.

A rangos ázsiai filmfesztivál idén hozta létre ezt a kategóriát, hogy teret adjon az új médiaplatformnak, és nemzetközi bemutatkozási lehetőséget biztosítson a fiatal rendezőknek. A Mobil SIFF kategóriában összesen tíz díjat osztottak ki.

Till Attila rövidfilmje a 42. Magyar Filmszemlén debütált, és elnyerte a kisjátékfilmes kategória fődíját, majd Cannes-ban is sikerrel vetítették a Rendezők Kéthete programban. A húszperces alkotás, amely újsághírek és televíziós híradások nyomán született, a modern rabszolgaság témájával foglalkozik.

A film előzetese:

A sanghaji versenybe több mint tízezer mobilos rövidfilmmel jelentkeztek az alkotók a világ minden tájáról, a programba végül 27 ország ötven filmje jutott be.

A rövidfilmes nagydíjat és a legjobb dokumentumfilm díját egy kínai produkció, Szu Csia-ming (Su Jiaming) Hervadó virágok című munkája nyerte. A megindító alkotás egy 38 elhagyott, többnyire sérült gyermeket nevelő házaspár életét mutatja be.

A televíziós személyiségként közkedvelt Till Attila a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán diplomázott. Rendezőként Pánik című filmjével mutatkozott be a 2008-as Filmszemlén, és az alkotásért közönségdíjat kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik