Kultúra

Megkapja teljes alaptámogatását a Fesztiválzenekar

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerint a zenekartól egyetlen fillért sem vonnak el.

A NEMFI közleménye kihangsúlyozza, hogy a 450 millió forintos alaptámogatást idén úgy kapja meg a Fesztiválzenekar, hogy közben a tárca több, saját fenntartású intézménye átlagosan 10-12 százalékkal kevesebb pénzt kap.

Körner Tamás, a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány ügyvezető igazgatója ugyanakkor úgy látja, hogy ezzel semmi sem változik, mert a 2011-es költségvetéséből továbbra is hiányzik 175 millió forint.

A minisztérium emlékeztet arra, hogy a jelenlegi kormány az alaptámogatáson felül tavaly kifizette a zenekarnak azt a 100 millió forintot is, amit még az előző kormány ígért meg fedezet nélkül.

Körner Tamás elmondta, hogy az elmúlt 8 évben a zenekar mindig úgy kapta a pénzét, hogy annak egy része állami költségvetésből, a másik része pedig a szaktárca által eldöntött forrásból, többnyire a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből származott, és ők idén is erre számítottak, ráadásul idén a Fővárosi Önkormányzat is 75 millió forinttal kevesebbet ad, vagyis 2011-ben összesen 175 millió forinttal csökken a Fesztiválzenekar büdzséje. Takarékossági intézkedésekkel egy ilyen volumenű hiányt már nem lehet kezelni. Tehát továbbra is az a helyzet, hogy a Fesztiválzenekar kénytelen lesz hazai és külföldi koncerteket lemondani – tette hozzá Körner Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik