Kultúra

Búcsú a Hobo Blues Bandtől – heti koncertajánló

A hét legfontosabb zenei eseménye kétségkívül a Hobo Blues Band búcsúja, de lesz születésnapi Zagar-buli, vacsora Charlie-val, Bob Marley-emlékkoncert, sőt Sodom is.

KISCSILLAG
Művészetek Palotája, február 9. 20 h

A müpás koncertek minden hazai zenekar életében különlegesek egy kicsit. Nem lesz ez másképp a Kiscsillag esetében sem: Lovasi Andrásék hobbibandából lett első számú csapata áthangszerelt dalokkal készül a szerdai fellépésre, és két vendéget is hívott: Vedres Csaba zongorán kísér, Ferenczi György pedig szájharmonikázni és énekelni fog.

Belépő: 1400-4900 Ft
Kiscsillag a Myspace-en

SURGEON (UK), CADIK, ISU, DORK, BERGI
A38 Hajó, február 10. 22 h

Anthony Child, azaz Surgeon a techno nagy generációjának egyik alapfigurája. A műfaj hajnalán ébredők egyikeként tipikus „csináld magad” figura volt: ha kellett, klubot, ha kellett, kiadót alapított, közben pedig készítette a lemezeket, és nyomta híresen szépen ívelt szettjeit. Ráadásul a folytonos megújulás sem okoz neki gondot: ő használt például elsőként Ableton Live-ot a szettjeiben, és ma is aktuális, amit csinál – plusz ha akarja, teljesen úgy néz ki, mint Matt Damon, szóval látni kell.

Belépő: elővételben 2000, a koncert napján 2500 Ft

NEO, BLOODGROUP (ISL)
Gödör, február 11. 21 h

A Gödör klub indie-elektro partival nyitja a hétvégét, és aki ezen információ alapján egy Neo-bulira kezd el készülni, annak jók a megérzései, mert tényleg az lesz a fő attrakció. Méghozzá nem is csak egy mezei fellépés, hanem a csapat új, „disco fridge” stílusú EP-jének bemutatója, amelyen vendégként az elektropop egyik új üdvöskéje, az izlandi Bloodgroup és a hazai Carbovaris is zenél, a levezetésről pedig a Tesco Disco brigádja gondoskodik.

Belépő: 1500 Ft
Neo a Myspace-en
Bloodgroup a Myspace-en

HOBO BLUES BAND BÚCSÚKONCERT
Papp László Budapest Sportaréna, február 11-12. 19:30

A 66 éves Földes László úgy döntött, hogy nyugdíjazza a 33 éves Hobo Blues Bandet. Ő maga természetesen nem vonul vissza, de a zenekar története végleg véget ér ezzel a két koncerttel, amelyeken a Hobo-Tátrai-Póka-Solti felállás mellett természetesen felbukkan Deák Bill Gyula is. Nagy csinnadrattát, látványos show-műsort nem ígérnek a zenészek, de ha valakiktől nincs is szükség ilyesmire, azok ők – a méltó búcsúhoz itt bőven elegendő lesz a zene is.

Belépő: a 12-i koncert teltházas, a 11-i koncertre 4900-12 500 Ft

ZAGAR 10 ÉVES JUBILEUMI KONCERT
Trafó, február 12. 20 h

Míg Hobóék búcsúznak, az újabb generációk egyik képviselője, a Zagar első komolyabb jubileumát ünnepli. A tízéves együttes a Trafóban, A képek ideje – Temps d’Images fesztivál keretében tartja meg születésnapi koncertjét, amely az ilyenkor szokásos módon vetítéssel és meglepetés vendégekkel ékes, kiadós buli lesz.

Belépő: elővételben 2000, a koncert napján 2500 Ft
Zagar a Myspace-en

MARLEY 66 – HUNGARIAN TRIBUTE TO BOB MARLEY
A38 Hajó, február 12. 21 h

Jut még erre a szombatra egy másik születésnapi koncert is: Bob Marley éppen most lenne 66 éves, és míg a kiadója ezt utolsó koncertje megjelentetésével, Lee Scratch Perry pedig hazánkat is érintő emlékturnéval ünnepelte, addig a Ladánybene 27 az A38-ra vonul a hétvégén emlékezni. A főzenekar mellett természetesen számos más fellépő is jelen lesz a Dubakutól Krecsmáry Zsoltig, a mottó pedig egyszerűen csak annyi: „Let’s get together and feel allright!”

Belépő: elővételben 1500, a koncert napján 1800 Ft

SODOM (D)
Diesel, február 13.

A télutó és a tavasz folyamán kis túlzással hetente jönnek a legendás thrash metal zenekarok Budapestre. Mind közül a legérdekesebb talán a Sodom koncertje lesz, a német thrash nagy triumvirátusának egyik tagja ugyanis elég jó formában konzerválta magát kései éveire, és több mint tíz éve nem játszott hazánkban. A régóta esedékes buli előzenekara a svéd Die Hard és a hazai Keeper of Dreams lesz.

Belépő: elővételben 4900, a koncert napján 5900 Ft
Sodom a Myspace-en

CHARLIE
Szikra, február 13. 20 h

Különleges programsorozatba kezd a Szikra Hungarockum címmel: az elnevezés „unplugged vacsorázókoncerteket” takar, azaz az élmény egyszerre gasztronómiai és zenei. Az első fellépő Charlie lesz, aki egy jazzkvartett közreműködésével a legnagyobb amerikai standardeket énekli, miután a közönség elfogyasztotta a zongorán lekísért vacsorát – ilyet alighanem még senki nem látott, hallott és ízlelt, és nem is fog egyhamar ezután.

Belépő: elővételben 7500, a koncert napján 9900 Ft

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik