Kultúra

Zene és extrémsport a Gyár fesztiválon

A deszkások, bringások világa és a zenei élet korántsem diszjunkt halmazok, így logikus, hogy a két szubkultúra közös fesztivált is érdemel.

Néhány éve pedig meg is kapta a miskolci Gyár fesztivál képében, amely a hagyományokhoz híven idén is jelentkezik. Az augusztus 4-étől 8-áig tartó buli természetesen zeneileg igazodik a sportos koncepcióhoz: egyfelől a keményebb műfajokon, másfelől pedig a hiphopon van a hangsúly, így az Idoru, a Watch My Dying és a Watch My Dying éppúgy megtalálható a fellépők között, mint a Hősök vagy az Akkezdetphiai.

Ezzel együtt természetesen a könnyedebb zenék hívei sem maradnak hallgatnivaló nélkül, hiszen többek között a Kowalsky meg a Vega és az Irie Maffia is színpadra áll – közben pedig az extrém sportról sem feledkeznek meg a rendezők. A bulira egyébként már a hivatalos kezdés előtti napon, augusztus 4-én érdemes megérkezni, ekkor ugyanis PróbaGYÁRtás néven ingyenes nulladik napi műsorral kedveskedik a fesztivál a látogatóknak.

A Gyár Fesztiválra bérlet 3500, napijegy 1500 forintos áron váltható.

Ajánlott link:

A fesztivál honlapja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik