Kultúra

Az Oscar-jelölt rendező, M. Tóth Géza animációs-sorozatot készít

A tervek szerint szeptembertől látható az egyik hazai televíziós csatornán a Bogyó és Babóca történeteiből készült 26 részes animációs filmsorozat.

Bartos Erika meseíró-rajzoló hősei, Babóca, a katicakislány, és Bogyó, a csigafiú eddig 22 mesekönyvet töltöttek meg történeteikkel. M. Tóth Géza, a legjobb rövid animációs film kategóriájában 2008-ban Oscar-díjra jelölt Maestro című alkotás rendezője elmondta: régóta nem volt olyan szerző a magyar kortárs gyerekirodalomban, aki ír és rajzol is, és valamit eltalált, amit a gyerekek szeretnek. Hozzátette: Marék Veronika tudta korábban azt, amit most Bartos Erika, aki rajzaiban egy picit naiv, a finom részletekre rácsodálkozni képes szemléletet és nem az iskolákban tanított sztenderdizált stílust képviseli. A rendező megjegyezte, hogy óriási hiány van az úgynevezett pre-school, vagyis az iskoláskor előtti gyerekek számára készülő, nem felfokozott tempójú, nem erőszakos, közvetve okító animációs sorozatokra.

„A mese narrátora Pogány Judit lesz, aki a magyar animációs szinkronban számtalan ma már klasszikus film, köztük a Vuk és a Pom Pom meséi részese volt. A színművésznő a könyvekben szereplő mintegy negyven figurát egyedül személyesíti meg más-más hangszínnel” – hangsúlyozta M. Tóth Géza, aki a rendezői feladatokat Antonin Krizsaniccsal osztja meg. A sorozat zenéjének elkészítésére az Alma zenekart kérték fel.

AJÁNLOTT LINK:

Beharangozó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik