Kultúra

A Tőzsdecápáké a főszerep Cannes-ban

Versenyen kívül mutatják be pénteken este a 63. cannes-i filmfesztiválon a 23 évvel ezelőtt készült Tőzsdecápák című film folytatását A pénz nem alszik alcímmel.

A teljes szereplőgárda, élén a pénzügyi zsenit alakító Michael Douglasszel, aki egyben a film társproducere is, jelen lesz az esti vörös szőnyeges bevonuláson.

A pénzügyi válság kapcsán merült fel a Tőzsdecápák folyatásának gondolata, de a film megközelítése változott az első részhez képest: a börtönből szabaduló Gordon Gekko (Michael Douglas) mindenét elvesztette, nincs pénze, a fia kábítószer-túladagolásban meghalt, a lánya tudomást sem akar róla venni.

Oliver Stone szerint az első rész óta eltelt 23 évben a tőzsde világában gyakorlatilag semmi nem változott. “1987-ben még hittem abban, hogy a kapitalizmus javulhat. De nem ez történt. Nem tudom, hogy működik-e a kapitalizmus, de komoly és átfogó reformokra van szükség” – mondta.

A filmet szeptemberben mutatják be a magyar mozikban.
Michael Douglas mellett a nap másik sztárja Cannes-ban Lionel Jospin volt francia miniszterelnök, a 2002-es elnökválasztás szocialista jelöltje, aki Michel Leclerc Le nom des gens (Az emberek neve) című komédiájában önmagát alakítja.

A legnagyobb visszhangot eddig az elsőként bemutatott francia produkció kapta.

A Magyarországon a Quantum csendje című Bond-mozi gonoszaként ismert Mathieu Amalric Turné című filmjét az első méltató francia kritikák Cassavetes és Fellini filmjeihez hasonlították.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik