Kultúra

5D-s múzeum Dubrovnikban

A virtuális várostörténeti kiállítás a szelet és a földmozgást is érzékelteti majd.

Dubrovnikban, a felújított Szent Klára kolostorban nyílik meg június elején Horvátország első, ötdimenziós technikával fölszerelt, vagyis a szelet és a földmozgást is érzékeltető virtuális múzeuma, a Visia Dubrovnik 5D Museum.

A látogatók a legmodernebb technika segítségével ismerkedhetnek meg a helyi történelemmel, kultúrával, például a délszláv háborúnak azzal a jelenetével, amikor az UNESCO védnöksége alatt álló várost súlyos támadások érték.

A térhatású (3D) vetítéseken túl az 1667-es nagy földrengést és az erős északi szelet is érzékelheti a látogató – ez az 5D-s megoldás. Gundulic Szabadság himnuszát is megtanítják lézer- és videótechikával, sőt a helyi népitáncot, a lindzsót is, mert az interaktív párok a nézők tapsára mozdulnak, így minden lépésük követhető lesz.

A helyi befektetők pénzéből felállított tárlat szakmaiságát Branko Lustig, a horvát születésű Oscar-díjas hollywoodi filmproducer felügyeli.

A virtuális múzeum 23 millió kunába (863 millió forint) került. Az ötletgazdák szerint ez az összeg gyorsan megtérül, mert évente kétmillió turista keresi föl Dubrovnikot, és közülük 400 ezer biztosan meglátogatja majd a kiállítást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik