Kultúra

5 napos lesz a Nemzeti Vágta

Az ötnapos fesztivállá duzzadt rendezvény új pályával bővül és a 150 éve meghalt Széchenyi István emlékének adózik.

Azon kívül, hogy a Nemzeti Vágta 2010-ben ötnapos lesz, újdonság még, hogy Hősök terére épített versenypálya mellé, az 56-osok terére épül egy másik pálya is, ami a lovasbemutatóknak, gyerekprogramoknak lesz majd a helyszíne. Székely Tibor vágtafőkapitány elmondta, hogy a programhoz idén 14 vidéki közösség csatlakozott, ami azt jelenti, hogy az előfutamokat ennyi helyszínen rendezik meg.

Újdonság, hogy idén külön díjazzák majd a magyar lófajtákkal versenyzőket, sőt a nyeregbe pattanó celebek is – Hujber Ferenc, Stohl András, Hajas László, Terecskei Rita – őshonos magyar lovakkal versenyeznek. A hagyományos versenyek mellett lesz majd akadályvágta, Széchenyi emlékfutam, történelmi felvonulás, az érdeklődőket lovas játékok is szórakoztatják majd.

A 2009-es Nemzeti Vágta főcíme:

Jótékonysági sztárfutam idén is lesz, Hajas László és Stohl András is indul majd:

Ajánlott linkek:

Ötnaposra bővül a Nemzeti Vágta (FN.hu)
Nemzeti Vágta oldal

Ajánlott videó

Olvasói sztorik